Több mint százezer emberen elvégzett kutatás szerint a cukrozott szénsavas és szénsavmentes üdítőitalok már kis fogyasztás esetén is növelhetik a rák kockázatát. A francia kutatók a British Medical Journalban publikálták a tanulmányukat, az állításukat azonban fenntartásokkal kell kezelni.
A párizsi Sorbonne Egyetem kutatói több mint 101 ezer egészséges francia felnőttet vontak be a vizsgálatba, a résztvevőknek a 79 százaléka nő volt, 21 százaléka férfi. Az átlagéletkoruk 42 év volt, és az alanyok egészségi állapotát kilenc éven át kísérték figyelemmel. Monitorozták, hogy az emberek mit esznek és mit isznak, és az például biztosan állítható a kutatási eredmények alapján, hogy a férfiak több cukros italt fogyasztanak, mint a nők.
A vizsgált italok közé tartozott minden olyan innivaló, amelynek a cukortartalma 5 százalék fölött van, tehát a hozzáadott cukor nélkül készült gyümölcslevek, az energiaitalok, a mindenféle szénsavas üdítőital, az édesített shake-ek, és a cukrozott kávék, teák is beletartoztak a vizsgált kategóriába.
A kutatók a rák egyéb kockázati tényezőit, mint az életkor, a nem, a szociális helyzet, a családban előforduló rákos megbetegedések, a dohányzás és a fizikai aktivitás, is figyelembe vették akkor, amikor arra a megállapításra jutottak, hogy a cukros üdítőitalok – legyenek azok szénsavasak vagy mentesek – hozzájárulhatnak a rák kialakulásához. A tanulmány szerint azoknál, akik napi 100 ml cukrozott italt fogyasztottak, 18 százalékkal nőtt meg a rák kockázata, és 22 százalékkal a mellrák kockázata. Ugyanakkor a nullkalóriás, mesterséges édesítőszert tartalmazó italok esetében nem találtak ilyen összefüggéseket.
A CNN és a BBC is megjegyzi, hogy azt egyelőre nem lehet megállapítani, hogy kifejezetten ok-okozati összefüggés lenne a daganatos betegségek és az üdítőitalok fogyasztása között, illetve a kutatók is további vizsgálatokat sürgetnek a témában. A kutatók csak mintázatokat vettek észre, de ezeket nem magyarázták meg. Azt megfigyelték például, hogy akik a legtöbb cukros italt fogyasztották el naponta, azoknál diagnosztizálták a legtöbb rákos megbetegedést, és ennek a fordítottja volt igaz azok esetében, akik a legkevesebb cukrot vitték be így a szervezetükbe. De mindez még nem jelenti azt, hogy például a sok kólafogyasztás daganatos elváltozásokat eredményezne, mert mondjuk, elképzelhető, hogy aki eleve több cukros italt iszik, annak az étkezési szokásai amúgy is egészségtelenebbek, esetleg el is van hízva, és mindez szintén növeli a rák kockázatát.
A francia kutatók feltételezik, hogy a megemelkedett vércukorszintnek vagy esetleg a színezőanyagoknak lehet daganatot okozó káros mellékhatásuk, de ezeket a sejtéseket még meg kell vizsgálni a jövőben.