Élet+Stílus hvg.hu/MTI 2019. június. 26. 06:29

Sokkal több a drogfüggő ember, mint ahogy korábban hitték

Újraszámolta az ENSZ a kábítószer-használókról és a drogfüggőkről készült adatokat.

A világon 271 millió drogfogyasztó volt 2017-ben – áll az ENSZ most közzétett kábítószerügyi jelentésében. 2009-hez képest 30 százalékkal nőtt a drogfogyasztók száma. Összességében a 15 és 64 év közötti lakosság 5,5 százaléka fogyasztott kábítószert a vizsgált időszakban.

A jelentés megállapította azt is, hogy mintegy 35 millió ember volt 2017-ban drogfüggő vagy szorult orvosi kezelésre kábítószer fogyasztása miatt. Az UNODC ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az olyan népes országokban, mint India és Nigéria elvégzett újabb felmérések vezettek ahhoz, hogy a drogfüggők eredetileg 30,5 millióra becsült számát felfelé kellett korrigálni.

Két éve 585 ezer ember halt meg kábítószerfogyasztás, illetve ezzel kapcsolatos betegségek miatt.

Továbbra is a kannabisz a legelterjedtebb drog a világon. Két éve 188 millió ember legalább egyszer fogyasztott belőle.

53,4 millió ember vett magához olyan opiátokat, mint a heroin, fentanil vagy az ópium. A jelentés kiemeli, hogy ezek a kábítószerek egyrészt egyre népszerűbbek, másrészt pedig az 585 ezer halott kétharmadáért felelősek. Az opiátok egyharmadát Dél-Ázsiában fogyasztották, de Észak-Amerikában is egyre elterjedtebbek, ahol a lakosság négy százaléka fogyasztott ópiumszármazékot. Az Egyesült Államokban 2017-ben opiáttúladagolás miatt 47 ezren vesztették életüket, sokan közülük a fentanil szintetikus drogtól.

Soha nem látott szintet ért el a kokaintermelés. 2017-ben csaknem kétezer tonnát állítottak elő a drogból, majdnem negyedével többet, mint az azt megelőző évben. A főleg Dél-Amerikából származó drog különösen az amerikai kontinens északi részén, illetve Óceániában népszerű. A világon összesen 18,1 millió ember fogyasztott kokaint.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.