A 168óra főszerkesztő-helyettese, politológus öt éve coming outolt a nyilvánosságnak. Ma is büszke rá.
„Életem egyik legjobb döntése volt. Ahogyan korábban felszabadító érzés volt magammal tisztába jönni, aztán a családomnak, barátaimnak előjönni. Nem kellett többet gondolkodnom a szavaimon, hogy mi “derül ki” rólam, teljesen őszintén beszélhetek” – írja Lakner a Facebook-bejegyzésében.
Mint írja, ezután, amikor bejegyzett élettársak lettek a párjával, egyetlen egy fotót hoztak nyilvánosságra erről. „Büszkék voltunk erre a nagy családi (!) eseményre, mint bárki más. Jogunk volt rá büszkének lenni, és istenemre, továbbra is azok vagyunk.”
Öt éve azt arról írt, hogy nem csak a sérelem elkerülésének joga illet meg mindenkit, hanem a törvényes kapcsolat, a családja egyenjogúsága és ennek a jogi védelme is. és aki megteheti, szólnia kell mások és önmaga érdekében. A jogai és a méltósága érdekében, azért, hogy aztán ezt mások is megtehessék. Meg hogy holnap is megtehessék.
Úgy véli mindehhez nem kell különösebben mozgalmi embernek lenni, mindenki megtalálhatja az általa bejátszható cselekvési formát. Ha csak ennyit megtesz egy számára fontos ügyben, máris előbbre vagyunk.
„Amire szükség is van, hiszen láthatóak az aggasztó jelek. Éppen az elmúlt öt évben ácsolódik az a kormányzati teória, amiben csakis az állam által diktált orientációknak és együttélési formáknak van helyük.”
Már nem “csupán” arról van szó – folytatja Lakner-, hogy a kormány akarja eldönteni kik a család és kik nem, hanem kormánypárti politikusok és propaganda-állomások tolják a szöveget, ami szerint melegnek lenni beteg, nem normális, alantas dolog, ésatöbbi. Ma az jön le a kormányközeli kommunikációból, hogy ha meleg vagy, érezd a bizonytalanságot, mert ha úgy adódik, akkor azért bánthatunk.
„A félelem azonban nem eheti meg a lelkünket. Meg egyáltalán, nehogy már erre rendezkedjünk be… Ha valaki még nem fogta volna fel, a büszkeség, amiről beszélni szoktunk, a méltóság visszaszerzése és megőrzése. A felemelt fej. Nincs ember, akinek ehhez ne lenne joga, és ne lehetne büszke rá”- zárja sorait.