Élet+Stílus MTI 2019. június. 24. 12:30

Nem tesz jót a bőrnek az óceánban fürdőzés

Megváltozik a bőr mikrobiomja, és ettől fokozódhat a bőrfertőzések kockázata.

Az óceánban való fürdőzés megváltoztathatja a bőr mikrobiomját, vagyis az emberi testben élő mikroorganizmusok alkotta ökológiai rendszert, és ez jelentősen fokozhatja a bőrfertőzések kockázatát – állítják amerikai kutatók.

A Kaliforniai Egyetem irvine-i campusának (UCI) kutatói tanulmányukban megállapították, hogy mindössze tízpercnyi óceáni fürdőzés is elegendő ahhoz, hogy az emberi bőrön természetes módon jelen lévő baktériumok lemosódjanak, és helyükre az óceánban előforduló baktériumok kerüljenek.

"Adataink elsőként bizonyítják, hogy az óceánvíz megváltoztathatja az emberi bőr mikrobiomjának összetételét" – mondta Marisa Nielsen, aki az Amerikai Mikrobiológiai Társaság (ASM) éves találkozóján ismertette eredményeiket a hétvégén San Franciscóban.

Nielsen hozzátette, korábbi kutatások szerint az emberi bőr mikrobiomja fontos szerepet játszik a humán immunrendszer működésében, és egy egészséges mikrobiom képes megóvni az embert a bőrhöz tapadó kórokozók okozta fertőzésektől.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.