Száz éve, 1919. május 7-én született Evita, azaz Eva Perón, Juan Perón argentin elnök felesége, a világ egyik legismertebb asszonya, aki a szegénységből küzdötte fel magát a hatalom csúcsára.
Maria Eva Ibarguren Duarte törvénytelen gyermekként jött a világra Los Toldos kisvárosban. Kiskorában sokat nélkülözött, de az iskolai színkör lelkes tagja volt, és a moziban ülve arról álmodozott, hogy egyszer híres színésznő lesz. Tizenhat évesen a szegénységet és iskoláit háta mögött hagyva Buenos Airesbe ment, a világot jelentő deszkákon, immár Eva Duarte néven egy nyúlfarknyi szerepben debütált 1935 tavaszán. Sokáig rádióbemondóként és modellként dolgozott, s néhány jelentéktelen filmben is feltűnt. Rádiójátékokban olyan híres nőket alakított, mint a színésznő Sarah Bernhardt, II. Katalin orosz cárnő, I. Erzsébet angol királynő, néhány újság címlapján is szerepelt, de az átütő siker váratott magára.
A fordulópont 1944-ben következett el életében: a San Juan-i földrengés áldozatainak emlékére szervezett rendezvényen megismerkedett a nála kétszer idősebb Juan Perónnal, a katonai junta egyik befolyásos vezetőjével, akinek népszerűségét demagóg népjóléti programja alapozta meg. Kettejük között szerelem szövődött, s amikor egy hatalmi harc során Perónt letartóztatták, az asszony által szervezett tömegtüntetés szabadította ki. A hivatásával hamarosan felhagyó színésznő és a tábornok nem sokkal később összeházasodott.
A populista peronizmus sikerében, az immár civil Perónnak az 1946-os elnökválasztáson aratott elsöprő győzelmében nem kis szerepe volt feleségének. A "First Lady" a hagyományokkal szakítva férje oldalán tevékenyen részt vett és kulcsszerepet játszott a kampányban, fáradhatatlanul járta a vidéket, és Perónt éltető szónoklatokat tartott. Az emberek úgy érezték, Evita egy közülük, s ő valóban sokat tett sorsuk jobbra fordításáért. Az egyszerű emberekre delejes erővel ható, ambiciózus asszony vitte keresztül a nők szavazati jogának 1947. évi törvénybe iktatását, nem kis részben ezért nyerte meg Perón a választást 1952-ben is. Evita volt az első aktívan politizáló és nyilvánosan nadrágban mutatkozó argentin nő, igaz, legtöbbször szolid kiskosztümöt viselt, haját pedig kontyba fogta.
A szívek királynőjének is nevezett Evita valóságos intézménnyé, a szegények és kisemmizettek bálványává vált. Olyan ábécéskönyv jelent meg, amely nem az a, hanem az e betűnél kezdődött, beszédeit országszerte terjesztették. Alapítványa könyvet, ruhát biztosított a legelesettebbek számára, ingyenes kórházakat, iskolákat, árvaházakat hozott létre, bár mint később kiderült, a pénz egy része saját számlájára érkezett. Ő maga fényűző életet élt, Párizsból hozatta bundáit, ékszereit és kosztümjeit. 1951-ben alelnöknek jelöltette magát, az ezt bejelentő gyűlésre kétmillió ember sereglett össze. Végül betegsége és a hadsereg nyomása miatt vissza kellett lépnie, kárpótlásul megkapta a "nemzet szellemi vezetője" címet.
Az akkor már rákbeteg, 36 kilósra fogyott asszonyt életének utolsó időszakában kibírhatatlan fájdalmak gyötörték, kínjainak enyhítése érdekében vélhetően még lobotómiának is alávetette magát. Utolsó nyilvános szereplése férje második elnöki beiktatásán volt, néhány héttel később, 1952. július 26-án meghalt. A hírre gyászba borult Argentína, a ravatalhoz három hétig zarándokoltak az emberek, még szentté avatását is kezdeményezték, de ezt a Vatikán elutasította.
Evita életét számtalanszor feldolgozták, talán a leghíresebb a Tim Rice és Andrew Lloyd Webber által írt 1978-as musical. A történet Evita halálával és temetésével kezdődik, majd másfél évtizedet visszaugorva meséli el életét, tizenöt éves korától haláláig. A musical filmváltozatát 1996-ban Madonnával a címszerepben részben Budapesten forgatták. Az Alan Parker rendezte alkotást öt kategóriában jelölték Oscar-díjra, a legjobb eredeti dal kategóriában nyert is.
Evitát rajongói ma is szentként tisztelik, hitüket még az sem ingatta meg, hogy gyanítható: vagyonát a második világháború után Argentínába érkezett nácik "hálapénze" is gyarapította. Az asszony egész életében attól rettegett, hogy nevét elfelejtik, de félelme alaptalannak bizonyult, ma is az egyik legismertebb argentin személyiség. 2002-ben múzeuma nyílt, arcképe nemcsak a százpezós argentin bankjegyen látható, hanem bélyegeken is visszaköszön, s megjelent a Time magazin címlapján is. 31 méter magas, 24 méter széles és 15 tonnás vasportréja az argentin egészségügyi és szociális minisztériumot díszíti, mert az épület balkonján állva tartotta utolsó beszédét. Nevét város (Ciudad Evita) is őrzi Buenos Aires közelében, a férje által 1947-ben alapított település Perón bukása után, 1955-ben elvesztette nevét, amelyet végleg csak 1983-ban kapott vissza, s több mint két évtizede Argentína nemzeti emlékhelye.