Élet+Stílus hvg.hu/MTI 2019. március. 26. 05:08

A lányok ötödének nem engedték a szülei a HPV-oltást

46 ezer védőoltásra jogosult lány közül csak 37 ezernél kezdhették meg az oltási sorozatot.

A 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának. Igaz, ez csökkenés ahhoz képest, hogy tavaly még tízezer szülő mondott nemet az ingyenes vakcinára – írja a Világgazdaság a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatása alapján.

A kormány a 2018-ban lezárult közbeszerzési eljárás keretében 2020-ig a lányok HPV-oltására 3,4 milliárd forintot biztosít.

Az idei tanévben a védőoltásra jogosult lányok száma 46 ezer volt. Tavaly ősszel 36 974 lánynál kezdték meg az oltási sorozatot.

A korábbi évekhez képest így is javultak Magyarországon a HPV-átoltottsági adatok, az idei tanévben már 78 százalék körül van, míg korábban 74-75 százalékon állt.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai szerint a HPV elleni oltási kampányokat bevezető európai országok között az átoltottság eléri a 75 százalékot.

Magyarországon a méhnyakrák vezető haláloknak számít, a mellrák után a második leggyakoribb nemi szervi daganat. Évente 1200-1300 nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt.

Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.