A Szabadság, szerelem werkfilmjében Andy Vajna arról mesélt, miért kötődik személyesen az 56-os eseményekhez, és hogyan motiválta mindez, hogy elkészítse a filmet. A werkfilmet most megnézheti a hvg.hu-n.
"56-ban hagytam el ezt az országot, és a szüleim önzetlensége valósította meg, hogy Amerikába mehettem. És a karrieremet valamilyen formában tulajdonképpen az 56-os forradalomnak köszönhetem. Ezért úgy éreztem, hogy
nekem fontos lenne, ha vissza tudnék adni valamit ebből a magyar fiatalságnak, hogy ők is büszkék lehessenek a múltjukra."
Így vall Andy Vajna arról, mi motiválta, hogy elkészítse a Szabadság, szerelem című filmjét. Miután 56-ban 12 évesen egyedül elhagyta az országot, a szülei is követték, bár nem azonnal. A család egy év után tudott újra találkozni – már Los Angelesben.
A werkfilmből kiderül, hogy Vajna számára a kezdetektől kiemelt szempont volt, hogy az 56-os forradalmat ne csupán száraz dokumentumként dolgozzák fel – így végül három történetet meséltek el. A pesti forradalomét, a melbourne-i olimpia szovjet-magyar vízipólómeccsének eseményeit, illetve hogy a történelem sűrűjében hogyan talál egymásra egy fiatal férfi és nő.
Vajna biztos volt benne, hogy sok kritika éri majd a filmet, hiszen szerinte az 56-os események a szürke zónában mozognak, semmi sem fekete-fehér.
Filmes szempontból Vajna számára a Szabadság, szerelem egyik különlegessége az volt, hogy eredeti helyszíneken forgathattak, hiszen az épületek zömmel azóta is állnak: a Parlament, a Bem-szobor, a Rádió, mind megmaradtak élőben.
A werkfilmben elmondta, hogy a hitelesség is fontos volt számára, hiszen ha nem is egészen pontosan így, de a látottak megtörténtek: “Mindenki arról beszél, hogy ez egy akciófilm lesz.
200 kinyírt tankot szedtek össze a forradalom után a pesti utcákról. Akkor ott valami akciónak kellett lennie.
Vajna hitt abban, hogy a forradalmárok valamilyen formában hősök voltak, hiszen kiálltak a saját hazájukért, a saját múltjukért, és megpróbáltak új jövőt teremteni.
A filmet továbbá a szülei előtti főhajtásnak is szánta, mivel elég merészek voltak ahhoz, hogy hátrahagyják mindenüket, és utána mentek.
Megadták nekem azt a lehetőséget, hogy szerencsét próbáljak máshol, más rendszerben. És ez a film tulajdonképpen nekik lesz dedikáva.
A werkfilmet Zákonyi S. Tamás, a Szabadság, szerelem producere bocsátotta a rendelkezésünkre, köszönjük.