Tábori ágyakat vesz egy sárbogárdi férfi a kórházaknak, hogy ne a földön, vagy hokedliken görnyedve aludjanak a szülők a kisgyerekük mellett. Most megérkeztek az első szállítmányok.
Orosvári Zsolt november 20-án írta ki a Facebookra, hogy könnyen, kis helyen tárolható ágyakat venne kórházaknak, amelyeken a szülők fekhetnének, ha a gyerekük mellett akarnak aludni, mivel ilyen nem áll a kórházak rendelkezésére.
Egyre többen és többen csatlakoztak a civil kezdeményezéshez, a legutóbbi információk szerint pedig 3,5 millió forint gyűlt össze. Ebből a pénzből 300 darab ágyat lehet vásárolni.
A férfi nemrég a Facebookon számolt be róla, hogy az első szállítmányok megérkeztek, a mai napon több kórháznak is átadták az ágyakat.
Orosvári nemrég a 444-nek mesélt arról, miért indította el a gyűjtést. Kislányának néhány hete kórházban kellett töltenie egy éjszakát, a felesége pedig ott maradt vele, egy fizetős ágyon. Mikor Orosvári meglátogatta őket, azzal szembesült, hogy a többi anya - akinek az osztályon feküdt a gyereke -, a földön vagy a székekben alszik, ezért elhatározta, hogy mindenképpen tesz értük valamit.