A francia képviselők elsöprő többséggel szavazták meg az új törvényjavaslatot, ami büntetné a gyerekek elfenekelését.
A “testi fenyítésről és megalázásról” szóló törvény azt hivatott biztosítani, hogy a szülői tekintélyt fizikai erőszak nélkül érvényesítsék. A törvényjavaslat most a francia felsőház elé került.
A törvényjavaslat támogatói szerint
a francia szülők körülbelül 85 százaléka használja még mindig a testi fenyítést mint büntetést.
A francia iskolákban ugyanakkor már hosszú ideje tilos ez a gyakorlat.
Maud Petit, a törvényjavaslat támogatója szerint a fő cél leginkább az, hogy bátorítsák a szemléletváltást.
Más európai országokhoz hasonlóan Franciaország is kriminalizálta a gyerekek elleni erőszakot, de azt jelenleg megengedi a szülőknek, hogy egy határig így is megfegyelmezhessék fizikailag a gyerekeiket.
Hogy mi számít büntethető erőszakos cselekedetnek és mi fér még bele, azt jelenleg a bíróság dönti el, és sok vitát szül.
Nem ez az első alkalom, hogy megpróbálják törvényen kívül helyezni a fenekelést, de eddig nem jártak sikerrel. Múlt héten viszont egy család négytagját tartóztatták le, miután halálra vertek egy kilencéves gyereket Mulhouse-ban. A rendőrség azt mondta a helyi sajtónak, hogy a fiú nem volt hajlandó elvégezni a házimunkát, és ezért egy seprűnyéllel verték meg.
Ha a felsőház megszavazza a törvényt, akkor Franciaország lesz az 55. ország, ami törvénytelenné teszi a gyerekek testi fenyítését.
(BBC)