Orbán Viktor személyesen nyitja meg újra a múzeumot.
Több mint három évig tartott a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója, amelynek keretében felújították a 70 éve bezárt Román Csarnokot is. Baán László, a Múzeum igazgatója a felújítás léptékei kapcsán a Hír Tv-nek elmondta, hogy csak a Román Csarnokon több mint 50 restaurátor dolgozott, és a munka egy éven át tartott, mert több ezer négyzetméter falat kellett helyrehozni – illetve a korabeli festészetet idéző stílus miatt 5,5 kiló arany is került a falakra.
A múzeumot jövő szerdán, október 31-én Orbán Viktor miniszterelnök nyitja majd meg.
Baán ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a teljes állandó kiállítás csak 2019 elejétől lesz látható. A Magyar Idők szerint ennek oka részben az, hogy ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Galéria régi magyar gyűjteményének termeit bezárják, és az átkerül a Szépművészetibe. A felújítás és a költöztetés összköltsége 15 milliárd forint.
Az első időszaki kiállítás Leonardo da Vinci előtt tiszteleg, a mester halálának közelgő 500. évfordulója alkalmából. A Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamarakiállítást a Michelangelo teremben rendezik be, fókuszában az a reneszánsz művészeti probléma lesz, amit Leonardo bő négy évtizeden át próbált megoldani: hogyan lehet kivitelezni egy szabadon ágaskodó lovasszobrot.
(via Index)