Élet+Stílus hvg.hu 2018. szeptember. 29. 19:05

„Láttam férfiakat úgy sírni, mint Kavanaugh”

Ellen Barkin színésznőt a főbírójelölt vallomása a saját erőszakolójának a szavaira emlékeztette.

A Brett Kavanaugh-t szexuális zaklatással vádoló Dr. Christine Blasey Ford szenátusi meghallgatását figyelemmel követte Ellen Barkin színésznő is, aki a Twitteren több bejegyzéssel is véleményezte a látottakat. Az egyik bejegyzésben azt írta, Brett Kavanaugh könnyei a saját támadójának a könnyeire emlékeztették.

„Láttam férfiakat úgy sírni, mint Kavanaugh, például azt, aki a lábaimnál sírt, miután bele vágta az arcomat az üveg dohányzó asztalba, aki zokogott és ordított, amíg megértettem, az én hibám volt, hogy annyira feldühítettem, hogy meg kellett támadnia. Tagadj, támadj, légy te az áldozat… sírj, ha tudsz” – írta Barkin, aki felidézte, hogy 43 évvel ezelőt, vagyisi nagyjából 21 éves korában öt órán keresztül többször is megerőszakolták, és bár jelentette a rendőrségen, nem tudtak tenni semmit az ügyben.

via GIPHY

 

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.