Élet+Stílus hvg.hu 2018. augusztus. 13. 20:08

Mit tegyünk, ha hirtelen lecsap ránk a vihar?

Magyarországon évente mintegy 200 ezer villámcsapást észlelnek, ebből 20-40 ér embert.

Nemrég mi is írtunk a gyenesdiási strandon történt tragédiáról: egy nő meghalt, amikor a strandolókra hirtelen lecsapott a vihar, és csak kevesen tudtak elmenekülni. A fürdőzők többsége az eső és a heves szél elől egy magas fa alá menekült - az RTL Klubnak nyilatkozó szakértő szerint éppen ebből lett a baj.

A Fókusznak egy hivatásos viharvadász beszélt arról, mit tegyünk, ha a szabad ég alatt ér minket egy heves zivatar. A lényeg, hogy minél kisebb felületen érintkezzünk a földfelszínnel, vagyis a legjobb, ha összezárt lábbal leguggolunk. Ezt semmiképpen se egy magányosan álló fa vagy bármilyen magas építmény mellett tegyük: itt ugyanis szinte biztosan számíthatunk egy-két villámcsapásra.

Fémből készült eszközök és a vízfelszín közelében tartózkodni is veszélyes, az autóban vagy a repülőgépben viszont biztonságban vagyunk: itt nem érhet minket baj. Ha éppen vízparton tartózkodunk, akkor sincs baj, itt azonban életmentő lehet, ha ismerjük és komolyan vesszük a viharjelzést, így időben el tudjuk hagyni a helyszínt, mielőtt a vihar megérkezne.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.