Élet+Stílus MTI 2018. augusztus. 09. 11:10

Öngyilkos lett Superman barátnője

Margot Kidder alakította Lois Lane-t Christopher Reeve Supermanje mellett a hetvenes-nyolcvanas években. 69 éves korában halt meg, most kiderült, hogy öngyilkos lett.

Amikor május 13-án beszámolt Margot Kidder haláláról a menedzsere, azt mondta, hogy a színésznő álmában hunyt el montanai otthonában. A halottkém most kiadott jelentése szerint azonban Kidder öngyilkos lett, a halálát „saját kezűleg bevett gyógyszer-, valamint alkohol-túladagolás” okozta.
A színésznő lánya, Maggie McGuane az AP hírügynökségnek elmondta, már akkor tudatában volt annak, hogy anyja öngyilkosságot követett el, amikor a hatóságok elvitték őt KidderYellowstone Park mellett otthonába. „Nagy megkönnyebbülés, hogy kiderült az igazság. Fontos, hogy nyitottak és őszinték legyünk, hogy ne vetüljön az ügyre a szégyen árnyéka” – mondta.

A színésznő a kilencvenes évek közepén idegösszeomlást kapott, amelyet súlyosbított egy autóbalesete, ami miatt két évig tolószékbe kényszerült és eladósodott. Később megállapították, hogy bipoláris rendellenességben szenved. Sokáig nem kapott szerepet, ám végül sikerült visszatérnie olyan tévésorozatokban, mint a Smallville és az L Word, továbbá a Broadwayn is fellépett a Vaginamonológok című darabban 2002-ben.
Kidder politikai szerepvállalásáról is híres volt, kampányolt az Öböl-háború vagy a rétegrepesztéses gázkitermelés ellen és támogatta a demokrata Bernie Sanderst a 2016-os elnökválasztási kampányban.

Maggie McGuane megjegyezte, hogy Montana államban az egyik legmagasabb az öngyilkossági arány az Egyesült Államokban, és sürgette, hogy a mentális betegségben szenvedők ne szégyeljenek segítségért fordulni.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.