Élet+Stílus hvg.hu 2018. július. 29. 13:57

Egy ismeretlen pitonnal az ágyában ébredt a nő Londonban

Az állat egy másik lakásból szökhetett meg.

Arra ébredt a londoni Kensington városrészi lakásában egy nő, hogy egy számára ismeretlen, majdnem egyméteres kígyó van az ágyában, írja a BBC.

Miután felébredt, és magához tért első ijedtségéből, azonnal hívta az állatvédőket (RSPCA), ám mire kiértek, a kígyó már eltűnt a lakásból.

Bizonyára az egyik szomszédos lakásból jöhetett át, mondta az RSPCA egyik embere a rémült nőnek, majd hozzátették, szerencséje volt, hogy békés volt az állat, mivel a piton halálos támadásra is képes.

Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.