Élet+Stílus MTI 2018. július. 28. 16:03

Lemondott a szexuális zaklatással vádolt washingtoni bíboros

Lemondott a római katolikus egyházat vezető bíborosi testületben elfoglalt helyéről Theodore McCarrick bíboros, Washington szexuális zaklatással vádolt nyugalmazott érseke, és döntését a pápa jóváhagyta - közölték a Vatikánban szombaton.

A vatikáni közlemény szerint Ferenc pápa egy nappal korábban kapta kézhez Theodore McCarrick lemondásról szóló levelét, és beleegyezésével együtt azt kérte tőle, hogy folytasson "imádkozó és vezeklő" életmódot, amíg az ellene szóló vádakat valamiképpen tisztázzák a katolikus egyház vizsgálata során.

A 87 esztendős bíboros a pápa rendelete értelmében június óta nem teljesíthet papi szolgálatot az ellene felhozott gyanú miatt. Hivatalos közlés szerint McCarrick bíborost azzal vádolják, hogy "hitelt érdemlő" állítások szerint negyven évvel ezelőtt, amikor még New Yorkban teljesített szolgálatot, szexuálisan zaklatott egy tinédzser fiút.

Egy egyházi vizsgáló bizottság kiderítette, hogy "hihetőek és megalapozottak" egy hatvanas éveiben járó New York-i üzletember vádjai, amelyek szerint McCarrick 1971-ben és 1972-ben a manhattani St. Patrick-katedrálisban karácsonyi éjféli misére készülődve simogatta és más módokon is zaklatta őt, aki akkoriban ministráns volt. Állítása szerint a pap két évtizeden át zaklatta. A volt érsek tagadja a vádat.

Theodore McCarrick, aki 2000-2006 között volt Washington érseke, egyike a legmagasabb rangú amerikai katolikus főpapoknak, akiket szexuális visszaéléssel vádoltak meg. Az Egyesült Államokban az elmúlt években több ezer katolikus pap volt érintett zaklatási botrányokban.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.