Élet+Stílus hvg.hu 2018. július. 14. 11:56

Pár nap múlva hazamehet a kórházból a thaiföldi gyerekcsapat

Sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy a mindannyian jól vannak, és már jó étvággyal esznek. Pár napig még figyelgetik őket, ha minden klappol, hazaengedik a csapatot.

Jövő hét csütörtökön jó eséllyel mind a 12 thaiföldi gyermeket kiengedik a Chiangrai Prachanukroh Kórházból - hangzott el az ABC News beszámolója alapján az intézményben tartott sajtótájékoztatón, ahol az is kiderült: a fiúk lényegesen jobban vannak, és sokkal már jobb étvággyal is esznek.

Közben mindannyiuktól vért vettek és különféle fertőzésekre is letesztelték őket, minden vizsgálat negatív lett. Ennek alapján döntött úgy az intézmény, hogy a több mint egy hete tartó megfigyelésnek lassan vége lehet, hiszen pillanatnyilag semmi nem indokolja, hogy bent tartsák őket. Igaz, teszi hozzá az ABC News, egy vizsgálat még hátra van: az elkövetkező napokban pszichológiai teszteket végeznek el rajtuk, hogy kiderítsék, változott-e valami a szabadulás óta, és ha igen, az érintetteknek milyen módon tudnak segíteni.

AFP

A gyerekeket már szüleik is meglátogatták, ráadásul érintkezhettek is velük, immár maszkok és védőruha nélkül. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a gyerekek azonnal vissza is térhetnek korábbi életükbe. Mint elhangzott, még hosszú, legalább egyhónapos otthoni rehabilitáció és szigorú pihenés vár rájuk. Az orvosok azt javasolták, addig ne nyilatkozzanak az őket ért megpróbáltatásról, és lehetőség szerint kerüljék a médiafigyelmet, mert a visszaemlékezés bűntudatot és szégyenérzetet válthat ki belőlük, az pedig alkalmas arra, hogy felidézze bennük a barlangban átélt traumát. Erre pedig, mint mondták, még nagyon nincsenek felkészülve.

Az egyik kisfiú édesapjának elmondása szerint a csapat egy órát tervezett a barlangban tölteni, mielőtt a nagy esőtől hirtelen megemelkedő vízszint több mint két hétre foglyul ejtette őket. A bajba jutott gyerekeket és edzőjüket több mint egy hétnyi kutatás után találták meg, és július 10-én, csütörtökön mentették ki őket.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.