A nosztalgiajárat több helyen megáll majd, és fotózkodni is lehet vele.
A hetvenes évek formáit és hangulatát hordozó ZiU-9-es trolibuszon utazva megelevenedik a retró korszak szombaton, amikor a nosztalgiatroliból a város egy-egy emblematikus pontján kiszállva, a 2013-ban felújított piros járműről is készíthetők fényképek háttérben a főváros tereivel és épületeivel – közölte a BKV az MTI-vel.
A Szovjetunióban 1980-ban gyártott, Budapesten 2012-ig utasforgalomban is közlekedő trolibusz a 77-es járat Puskás Ferenc Stadion (Ifjúság útja) végállomásáról indul délelőtt. A Kossuth Lajos teret, a Keleti pályaudvart, a Károly körutat is érintő fotós meneten nosztalgiajeggyel lehet részt venni, amelyet a helyszínen lévő kalauz árul majd.
Az Örs vezér terén egy hosszabb pihenőt tartanak, a ZIU-9-es utolsó fotómegállója pedig a Fővám téren lesz. Onnan a nosztalgiajármű a 83-as járat garázsmeneti útvonalán áll be telephelyére. A közben útba ejtett nagyobb forgalmú leszállóhelyek a Kálvin tér, a Harminckettesek tere, az Orczy tér és a Könyves Kálmán körút lesz. A troli a Salgótarjáni utcai garázs bekötő útján lévő megállóhelyig szállít utasokat.