Élet+Stílus hvg.hu 2018. június. 22. 15:45

Folytatódik Hosszú és Tusup válása

Újra elindította a válási procedúrát Hosszú Katinka és Shane Tusup – írja kettejük egyik közeli ismerősére hivatkozva a Blikk. A háromszoros olimpiai bajnok úszó és amerikai edző-férje komoly vagyonon osztozkodik.

"Úgy tudom, Katinka kérelmezte, hogy folytassák a felfüggesztett eljárást. Az ügyvédjével nemrégiben küldték be az iratokat a bíróságra, hogy ne szüneteljen tovább a válóper" – mondta a névtelen forrás.

Hosszú Katinka az év végén ismerte el, hogy megromlott a házassága Shane Tusuppal, aki januárban könnyek között kért tőle bocsánatot Az Év Sportolója-gálán. Tavasszal egy ideig úgy tűnt, hogy rendeződött a kapcsolatuk, május végén azonban az úszó közölte: "Shane-nel vége!". Ezt követően Tusup közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy Hosszú többször is megcsalta őt az edzőtársával.

A pár vagyona egyes becslések szerint elérheti az egymilliárd forintot is, ezen kell megosztozniuk. Azt azonban, hogy közös cégük, az Iron Corporation hogyan teljesített tavaly, továbbra sem lehet tudni, beszámolójuk ugyanis három héttel a közzétételi határidő után sem elérhető.

A lap kereste Hosszú Katinkát a válás újraindításával kapcsolatban, ám menedzsmentje közölte, a magánéletéről nem kíván nyilatkozni.