Élet+Stílus hvg.hu 2018. június. 07. 08:08

Életmentő műtéten esett át Torgyán József özvegye

Cseh Máriának a szívkoszorúerével volt probléma, bármikor elzáródhatott volna.

Életmentő műtétet hajtottak végre az egykori kisgazda pártvezér, Torgyán József özvegyén, Cseh Márián, írja a Blikk.

A lap szerint a nő szívével szíve január óta volt probléma, akkor orvosa beutalta CT-vizsgálatra, amelynek eredményei igen rosszak lettek.

Állapota később sem javult, pár hete már szédült, nehezen vett levegőt, így orvoshoz fordult, aki azonnali műtétet javasolt: egy stentet, vagyis egy kis fémhálót ültettek be az egyik érbe, amely a lap cikke szerint bármikor elzáródhatott volna.

A 80 éves özvegy arról is beszélt, hogy Torgyán József egyik volt ügyvéd tanítványa létrehozta a Torgyán József Emlékére Alapítványt, amelynek célja, hogy szép sírköve legyen néhai férjének, mert arra nemrég rádőlt egy fa, ezt szeretné helyrehozatni. Nagy álmuk, hogy mellszobrot állítsanak fel Torgyánról a Földművelésügyi Minisztérium közelében.

A korábbi földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Torgyán József tavaly hunyt el.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.