Elkezdődött a trónörökös szokásos romániai kiruccanása.
A walesi herceg minden évben ellátogat Romániába, ahol 2015-ben hozta létre a nevét viselő alapítványt a helyi közösségek támogatására, illetve az ország örökségének a népszerűsítésére.
Károly herceg találkozott Klaus Iohannis román elnökkel és Viorica Dancila miniszterelnökkel Bukarestben, és innen Erdélybe visz az útja, ahol többek között részt vesz egy szebeni színházfesztiválon.
A brit trónörökös rendszeresen ellátogat Erdélybe, egyrészt, hogy pihenjen, másrészt, hogy az alapítványa munkáját segítse. Károlynak birtokai is vannak Erdélyben, ahová kifejezetten sűrű napok után látogatott: részt vett Harry herceg esküvőjén, majd a saját 70. születésnapi partiján.