Átjáróház volt a testem, durva vizsgálatok, lekezelő mondatok követték egymást. Az ügyeletes orvos a kifejezett kérésem ellenére vizsgált meg úgy, hogy a karját a körmömmel téptem, hogy hagyja abba, mert fáj. Azt mondta, ne szórakozzak, ő az ügyeletes, neki ez a dolga és a felelőssége. Sírtam. Úgy éreztem magam, mint egy húscafat a futószalagon. (…) Megadtam magam az események sodrásának, lelkileg-testileg összetörve, porig alázva.

A hasonló szülési traumákat próbálja meg kiiktatni a kormány a családbarát szülészetekkel, amelyeknek a kialakítására tízmilliárd forintot fordít. Március elején Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár azt mondta, „a támogatás célja, hogy a szülés élménye pozitív legyen, senki ne érezze magát kiszolgáltatottnak akkor, amikor a gyermekének életet ad. Célunk, hogy az anyaság előtt álló nők a lehető legnagyobb szakértelemmel és legjobb felszereltséggel találkozzanak minden szülészeten.” Arról azonban nem esett szó, hogy milyen kritériumok alapján szeretnék ezt megvalósítani.

A családbarát szülészetek megvalósíthatóságáról nagyon határozott véleménye van szakmai és személyes tapasztalatok alapján is a Másállapotot a Szülészetben! Mozgalomnak, amely az elmúlt két évben ráirányította a figyelmet a szülészeti ellátás hiányosságaira.

Túry Gergely

Roszik Linda klinikai szakpszichológus szerint az olyan szülést kísérő epizódok, mint az orvos durvasága vagy az anya kétségbeesettsége semmilyen formában nem jelenik meg egy szülés során készített dokumentációban. Holott a szülésélmény az élete végéig az anyával marad, épp ezért elengedhetetlen az ő tapasztalataikat is figyelembe venni a lehetséges fejlesztéseknél. Egy szülés ugyanis traumatikus lehet akkor is, ha fizikailag rendben folyt le.

A baba jól van. És a mama?

Nyilvánvalóan nem a szüléssel járó természetes fájdalom az, amit a nők zokon vesznek, hanem a szakemberek sokszor durva viselkedése, megjegyzései, vagy akár a türelem hiánya, a figyelmetlenség – mondja Roszik Linda. Ezeket az egyébként kielégítő fizikai környezet sem tudná semlegesíteni.

A mozgalom szerint a bánásmód és az anyai megélés két meghatározó eleme a szülésnek, és jelenleg Magyarországon egyiket sem monitorozzák, nincsenek visszajelző rendszerek, korszerű, országos szülészeti irányelvek, ez pedig nagyon nehéz helyzetbe sodorja a nőket.

Épp ezért fontosak a nők, anyák visszajelzései, hiszen ezek hiányában a fejlesztés irányát nem lehet meghatározni – mondja Keszler Viktória közgazdász, dúla, szülésfelkészítő oktató. „Fontos belegondolni, hogy vajon a nők mernek-e visszajelezni. Hogy egy olyan társadalomban, ahol mindig az a kérdés, hogy minden rendben volt-e a szülés alatt, egészséges-e a kisbabád, el merik-e mondani, hogy mi történt velük. A női megélések közvetítése a mozgalom egy fontos célja. De cél az is, hogy olyan helyet teremtsünk, ahol az anyák kimondhatják, ami fáj. Senki nem fogja nekik azt mondani, hogy ez nem számít, hiszen a babád jól van, senki nem kérdőjelezi meg az élményt.”

A mozgalomhoz rengeteg szüléstörténet fut be. Az anyák részletesen leírják, milyen bántó, sértő szituációkban volt részük, míg világra hozták a gyermekeiket. „Például ott volt az anya, aki vérzett, és felszólították, hogy vigyázzon, nehogy lelépjen a rongyról, mert összekoszolja a szülőszobát. Ezekről nagyon nehéz beszélni, viszont rendkívül meghatározóak” – mondja Keszler Viktória.

A szakember szerint az optimális szülészeti ellátásban az orvosi szakértelem nem kizárólagos döntési jogkört jelent, hanem inkább szakértői támogatást az anyák egyéni döntéseihez. A szülő nőnek és a családjának joga van a teljes körű tájékoztatáshoz, a szakembereknek pedig kötelességük lenne érthető módon elmondani nekik, hogy mi fog velünk történni, mik a kockázatok, mi a tervezett beavatkozásnak az előnye, hátránya.

„Ha ezt nekünk, anyáknak, elmondják úgy, hogy megértsük, akkor tudunk felelősségteljes döntést hozni. Ez azért lényeges, mert az elmúlt két év beszámolói azt mutatják, hogy rengeteg a jogsértés, sérül a tájékoztatás, a kapcsolattartás joga, az pedig rendszerszintű jogsértés, hogy nincsenek érvényes irányelveink. Ezek meghatároznák a szakemberek számára, hogy milyen tudományos bizonyítékok alapján dolgoznak, nekünk pedig azt mutatná, páciensként, anyaként, hogy a lehető legjobb gyakorlatokhoz jutunk hozzá” – mondja Keszler Viktória.

AFP / CAIA / Science Photo Library

Mivel nincs bejáratott útja annak, hogy a nők visszajelzései hogyan jutnak el a döntéshozókhoz, a mozgalom képviselői az elmúlt két évben többször is leveleztek az Emberi Erőforrások Minisztériumával. Bár látják a kormány részéről a pozitív szándékot, azt nem, hogy a visszajelzések beépítése hogyan valósul meg a gyakorlatban.

Még mindig meg a fenyegetőzés

Tavaly nyáron elsőre sokan felhördültek, amikor szóba került az ambuláns szülésről szóló rendeletmódosítás: ennek lényege, hogy a szülést követően 24 órával elbocsáthatják az anyát az újszülött babával. A mozgalom már akkor is kiállt az ötlet mellett, és most is azt mondják: naponta kapnak kérdéseket az anyáktól azzal kapcsolatban, hogyan juthatnának haza egy nap után, felesleges harcok nélkül.

„Sajnos azt jelzik nekünk, hogy sokszor megfenyegetik őket, hogy nem vihetik magukkal a kisbabáikat, vagy hogy rájuk hívják a gyermekvédelmet. Egyrészt a gyermekvédelem nem mumus, van helyük az ellátásban, másrészt az ambuláns szülés joga adott. Ezen semmit nem kell bevezetni, az egészségügyi törvény biztosítja azt a jogot, hogy a beteg elhagyhatja az intézményt. De a nők nem ezt élik meg” – mondja Keszler Viktória, és hozzáteszi: van, ahol simán hazamehet a család, másutt marad a fenyegetőzés.

Ennek hátterében az állhat, hogy az állami egészségügyi finanszírozási rendszerben jelenleg csak abban az esetben fizetik ki az intézménynek a szülés után járó teljes támogatást, ha az anya legalább három napot fekvőbetegként a kórházban tölt. Ez viszont az új szabályozással megváltozna, erről itt írtunk bővebben. A mozgalom számára pozitív volt a bejelentés, július óta viszont nem kaptak hírt arról, hogy áll a rendeletmódosítás. Hozzáteszik, hogy a nők gyakran azért akarnak hazamenni, mert rendkívül káros gyakorlatokkal szembesülnek a szülés utáni ellátás során.

Nem minden pénzkérdés

A kormány tavaly május végére ígért egy előterjesztést az anya- és bababarát ellátások továbbfejlesztésére, de Magyarországon jelenleg még mindig ott tartunk, hogy nincsen anya- és bababarát kórház, csak bababarát (és ez is mindössze tizenkilenc a hetven szülészetből). Ha egy szülészet egyszerre anya- és bababarát, az azt jelenti, hogy ott egy nemzetközi rendszerben, a jelenlegi legkorszerűbb eljárások szerint dolgoznak, és egyszerre biztosított a szülő nő és a megszületett baba biztonságérzete, támogató környezete is.

„Itt jön be a kormányzat által használt családbarát jelző, ami nagyon népszerű, és szuper, hogy erre törekednek, csak nem ellenőrizhető. Számunkra nagyon aggasztó, ha ilyen nagyságrendű összegeket a családbarát jelszó nevében költenek el, úgy, hogy nem tudjuk, hogy ez pontosan mit takar. Az előterjesztésnek tavaly május 31-ére kellett volna megszületni, erről nincs semmi információnk azóta” – mondja Keszler Viktória.

De valóban pénz kérdése-e minden változás? Iványi Anna szerint egyáltalán nem. Szerinte vannak a magyar szülészeti ellátórendszerben mindennapos gyakorlatok, amelyeket akár már holnaptól meg lehetne változtatni, különösebb anyagi ráfordítás nélkül.

AFP / BSIP / Jessica Bordeau

„Ezek a gyakorlatok az anyai tapasztalatok alapján és a tudományos bizonyítékok szerint is minimum feleslegesek, de sok esetben egyenesen károsak. Ilyen például, hogy sok anyát korlátoznak vajúdás alatt az evésben és az ivásban. De nagy változtatás lehetne az is, hogy ne kelljen választani a dúla és az apa között: hogy ha mindkettőjük jelenlétére számít a szülőszobában, akkor bemehessenek” – mondja Iványi Anna, aki jelenleg az Egyesült Államokban végzi szülésznői tanulmányait.

Szerinte az is fontos lenne, hogy az anya szabadon mozoghasson a vajúdás alatt, és hogy megválaszthassa a kitolás pozícióját: a hanyattfekvésre kényszerítésnek a legtöbb esetben semmilyen tudományos indoka nincsen. Figyelembe kellene venni azt is, hogy az úgynevezett aranyóra előnyei viszont bizonyítottak: „A kisbabát szülés után rögtön az anya mellkasára teszik, és ott egy-két órát zavartalanul eltölthetnek. Ez nagyon fontos élettani-érzelmi előnyökkel jár mindkettőjük számára, a legtöbb esetben az újszülött vizsgálata és felöltöztetése nyugodtan várhat, nincs semmi oka, hogy siettessük.”

Hasonlóan fontos lenne a szeparációmentes ellátás, amely abból indul ki, hogy az anya és a baba a kórházi tartózkodás ideje alatt is összetartozik. Ha valami miatt szükség van az elválasztásukra, az legyen a kivétel, és kelljen megindokolni.

Jó néhány változtatáshoz pedig már valóban pénz szükséges. Ott vannak például a közös vajúdók: a mozgalom szerint az emberi élet egy ilyen fontos, intim eseménye nem történhet úgy, hogy függönnyel elválasztott kis fülkékben egymás mellett vajúdnak a nők. Szerintük olyan gyermekágyas szobákat kellene kialakítani, ahol az anya, az apa és a baba együtt lehet a szülés után.

Az apa nem látogató, hanem szülő, aki az első pillanattól kezdve szerepet akar vállalni a gyerek életében. Ehhez képest nagyon súlyosan korlátozó házirendek vannak, van, ahol csak negyedórát kap arra, hogy egy üvegablakon keresztül megnézhesse a gyerekét.

De természetesen vannak rendszintű kezelést igénylő változások is. Itt már kormányzati lépésekre van szükség. A mozgalom szerint ilyen például a várandósgondozás észszerűbbé tétele, az ambuláns szülés feltételeinek megteremtése, és az otthonszülés beemelése a társadalombiztosítási finanszírozásba.