Élet+Stílus hvg.hu 2018. március. 01. 10:01

Ceruza tört a kislány combjába, a harmadik kórházban vették észre

A baleset január végén történt, a nyolcéves mindszenti kislány combjába egy, a kabátzsebében felejtett ceruza fúródott bele, amikor a szünetben felbuktatták.

Barbara édesanyja a Délmagyar.hu-nak elmondta, hogy már akkor látszott, hogy az írószer eltört, de hiába keresték, nem találták meg a hiányzó darabot, így arra gondoltak, hogy biztosan kiesett valahol.

A seben nem látszott semmi különös, de a kislánynak nagy fájdalmai voltak, lábra sem tudott állni. Háziorvosa a szentesi kórházba küldte, de ott is csak kívülről vizsgálták meg a sérülést; az orvos eltávolított néhány szálkát, kitisztította a sebet, majd egy-két naponta kötözést javasolt.

A seb nem gyógyult, a kislány combja pedig dagadni kezdett. A háziorvos ekkor már a hódmezővásárhelyi kórházba küldte, ott antibiotikumos kezelést és kötözést ajánlottak. Egy hét múlva a gyerek sebe elfertőződött, váladékozott, de a hódmezővásárhelyi sebészeten megint csak átkötözték.

A kislány február közepén jutott el a szegedi gyermekklinikára, ott röntgenezték meg a lábát, akkor derült ki, hogy az elveszettnek hitt öt és fél centiméteres ceruzadarab végig a combjában volt, tályog keletkezett körülötte. A múlt kedden műtötték ki.

A lap az ügyben megkereste a szentesi kórház orvos-igazgatóját, aki azt mondta, kivizsgálták az ügyet. Pásztor Imre szerint az első ellátást végző orvosuk kereste a ceruzát, és helyi érzéstelenítésben a sebet is igyekezett feltárni. "Röntgen szakorvos kollégánk pedig elmondta, a rutinszerűen végzett röntgenek nem alkalmasak grafit, illetve színes ceruza kimutatására, erre speciálisan beállított vizsgálati eljárások szolgálnak. Erről egyébként magam is kísérletszerűen meggyőződtem."

A hódmezővásárhelyi kórház nem nyilatkozott az ügyben.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.