A Budapest School terjeszkedik és országos hálózatot szeretne létrehozni.
Budapesten már három lakásóvodát és négy iskolát működtet öt helyszínen a Budapest School, szeptembertől pedig új óvodai és iskolai csoportokat indítanak Szegeden, Solymáron valamint Budafok-Tétényben – írja az Index.
A Budapest School létrehozását a Prezi egyik alapítója kezdeményezte. Halácsy Péter szerint országos hálózatot akarnak létrehozni, és öt éven belül 10 ezer gyerek tanulására szeretnének hatással lenni.
Halácsy Péter és Halmos Ádám, a Libri Kiadói Csoport társtulajdonosa 2015-ben eredetileg saját gyerekeiknek alapították a Budapest School mikroóvodákat, majd pedig az iskolát. Az iskolába a gyerekek magántanulóként járnak.
Halácsy Péter egy éve azt mondta az Indexnek: azt szeretnék, hogy boldog és kreatív felnőttek legyenek az iskoláikba járó gyerekekből.
A lakásokban, korábbi üzlethelyiségekben berendezett iskolákban kis létszámban oktatják a gyerekeket kevert életkorú csoportokban, hogy a diákok egymástól is tanuljanak. Az oktatás nem tantárgyak zárt rendszerében zajlik, hanem problémák, projektek, témacsoportok szerint. Az írott és beszélt magyar nyelv mellett egyszerre tanítják meg az angolt, valamint a 21. században nélkülözhetetlen digitális nyelvet.
A tandíj havi 120 ezer forint, de a szülők anyagi helyzetétől függően ez lehet kevesebb és több is. Szociális munkások segítségével hátrányos helyzetű gyerekeket is felvesznek az iskolába.
A hálózat bővítésén 2017-től Vészi Gábor dolgozik, aki a londoni Facebook menedzseri pozícióját feladva tért vissza Londonból Magyarországra. Emellett fontos szerepe van a fejlesztésben Molnár Attilának, a Bátor Tábor Alapítvány korábbi vezetőjének és Pintér Zsuzsának, aki egy banki vezetői pozíciót hagyott a háta mögött. A bővítésnél fontos szempont, hogy az iskolák egymástól is tanulhassanak, a tanári közösségek együttműködhessenek, illetve kihasználják a vidék és Budapest összekapcsolásából származó előnyöket. A hálózat tanárai szoros kapcsolatban állnak egymással, heti és havi találkozóikon közösen dolgoznak a felmerülő kérdések megoldásán, a hasznos folyamatok fejlesztésén és megosztásán – olvasható a Budapest School közleményében.