Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Lewinsky-botrányként elhíresült ügy a felláció témájában elmélyítette ugyan az amerikaiak tudását, de azt már nehezebb volt dekódolni, hogy mennyire összetett és kártékony tud lenni a szex és a hatalom találkozása. Húsz évvel később már jobban látszik, hogy működött a hatalmi dinamika, Monica Lewinsky viszont még mindig nem tud szabadulni a szégyentől.
1998. január 17-én, vagyis éppen húsz évvel ezelőtt a Drudge Report című, a szaftos és provokatív hírgyártásban addig is jeleskedő online lap elsőként hozta nyilvánosságra azt az értesülést, amelyen a Newsweek szerkesztői már jó ideje ültek, és amelyből kiderült, hogy Bill Clintonnak viszonya volt egy Monica Lewinsky nevű fehér házi gyakornokkal. A sztori elképesztő médiavihart kavart, a mainstream sajtó, egész pontosan a Washington Post végül január 21-én tálalta először a volt gyakornok nevével fémjelzett botrányt, amely aztán kitöltötte Clinton elnökségének a hátralévő részét, felelevenítette az amerikaiak ismereteit az alkotmányossági felelősségre vonás, azaz az impeachment intézményéről, és a közbeszéd témájává emelte az orális szexet.
Ha ugyanis az alkotmányos felelősség úgy kívánja, az amerikai polgárok nem riadnak vissza attól, hogy alaposan rekonstruáljanak minden mozdulatot, amelyből kiderül, hogy pontosan milyen jellegű szexuális kapcsolat volt Bill Clinton és a gyakornoka között, hiszen – bármilyen abszurdnak tűnik is – egy elnök szavahihetősége múlt ezen. Ennek megfelelően az amerikai sajtónak rengeteget kellett beszélnie az orális szexről, az amerikai elnöknek pedig a nemi szervéről. Legendás idők voltak.
Miért nem Clinton-botrány?
Húsz évvel később, és néhány hónappal Harvey Weinstein viselt dolgainak a kirobbanása, illetve a #metoo-mozgalom berobbanása után kezd körvonalazódni, mennyire összetett és kártékony tud lenni a szex és a hatalom találkozása – Bill Clinton és Monica Lewinsky kapcsolata ebből a szempontból is komoly forrásanyag az utókornak. Még akkor is, ha maga Lewinsky a Vanity Fairben 2014-ben megjelent cikkében (amely a hosszú hallgatása utáni visszatérésének a nyitánya volt) így írt:
Igen, a főnököm kihasznált, de mindig határozottan ki fogok tartani amellett, hogy ez egy kölcsönös beleegyezésen alapuló kapcsolat volt. Bármiféle visszaélés később jött, amikor bűnbaknak kiáltott ki azért, hogy védje a hatalmi helyzetét.
(Érdemes felidézni azt is, hogy Lewinsky kapcsolatára az elnökkel részben azért derült fény, mert egy másik nő, Paula Jones szexuális zaklatás miatt perelte az elnököt.)
Azt aligha lehet vitatni, hogy a világ egyik legbefolyásosabb emberének meglehetősen nagy hatalma volt egy nála sokkal fiatalabb (Lewinsky 22, Clinton 49 éves volt a kapcsolatuk idején), a karrierje elején lévő nő felett. Az, hogy a kapcsolatuk kölcsönös beleegyezésen alapult, még nem jelenti azt, hogy egyenlő felekként vettek részt benne. És a következmények terhe sem egyenlően oszlott meg.
Vegyük csak azt, hogy az ügy Lewinsky-botrány néven vonult be a történelembe, pedig ez valójában Clinton botránya volt. A volt elnök vállát mégis viszonylag rövid ideig nyomta ez a teher, elviselte ugyan a sajtó intenzív érdeklődését és az impeachment nyűgjeit, aminek számára a legkínosabb pillanata talán az volt, amikor definiálnia kellett a szexuális kapcsolatuk jellegét, de miután végül felmentették, sikeresen lerázta magáról a botrányt, és megmaradt köztiszteletnek örvendő exelnöknek, aki időről időre valamilyen jó ügy érdekében visszatér a reflektorfénybe.
Mit csináljon egy főribanc?
A botrány utáni években Lewinsky kereste a helyét, és nem találta. Eleinte próbált hasznot húzni a kényszerű ismertségből: táskákat tervezett, show-műsorokban szerepelt. Aztán megpróbált a lehető legmesszebbre menekülni a múlttól, Londonban társadalomlélektant tanult és visszavonult a nyilvánosságtól.
Neki tehát nem ment olyen simán az eltávolodás a botránytól, mint Clintonnak, már csak azért sem, mert ő lett a főribanc, és ezt a címkét nem könnyű levakarni. Húsz évvel ezelőtt az ő neve világított a címlapokon, paparazzók üldözték, és pályakezdőként azzal szembesült, hogy nincs jövője. Az ügy akkori tálalásában ő volt a ribanc, népszerű műsorvezetők viccelődtek rajta, gúnyt űztek a súlyából, a New York Times szerzője buta ragadozónak nevezte, és zaklatónak kiáltotta ki, és még a feminista hangadók is célba vették. Volt, aki a kérdésre, hogy miként látja Lewinsky jövőjét, csak annyit válaszolt, hogy „bérbe adhatja a száját”. Monica Lewinsky lett „az a nő”. (Amikor Bill Clinton az impeachment alatt végre elismerte az afférjukat, a távolságtartás érdekében gyorsan hozzátette, hogy „nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel”.)
Monica Lewinsky csak az elmúlt időszakban kezdett el beszélni arról, hogyan élte meg a botrány időszakát.
Úgy éreztem, hogy a bőröm és az identitásom minden rétegét lerántották rólam 1998-ban és 1999-ben. Olyan volt, mintha megnyúztak volna. Hihetetlenül nyersnek és ijedtnek érzed magad. De azt is éreztem, hogy a szégyen úgy ragad rád, mint a szurok
– mondta két éve a Guardiannek. A lapnak beszélt arról is, hogy fontolgatta az öngyilkosságot: „Azt hiszem, a fiatalok közül néhányan nem lezárásként tekintenek az öngyilkosságra, hanem egyfajta újrakezdésként”.
Húsz évvel ezelőtt mindenki rajta nevetett, az első nagy internetes megszégyenítés főszereplője lett, ahogy ő fogalmaz: a nulladik áldozat. És bár akkor a slut shaming, az úgynevezett ribancszégyenítés sem volt még bevett fordulat a közbeszédben, Lewinsky pont ezt kapta a nyakába. A történetben ő volt az a fél, akit hibáztatni lehetett, minden felelősséget rá hárítottak, az ő szexualitása kapott reflektorfényt. Mintha csak egy fiatal gyakornok lenne felelős a világ legnagyobb hatalommal rendelkező férfijének a döntéseiért és viselkedéséért.
Monica Lewinsky már negyven is elmúlt, de egyelőre még mindig csak a megszégyenült volt szerető szerepét engedélyezi neki a világ. Ő maga viszont elkezdte a túlélő címkéjét magára venni: a botrány kirobbanásának a húszéves évfordulóján az Twitteren azt írta: túlélte az elképzelhetetlent.
������������♥️⚡️ for 20 years, i've marked 16 jan as the day i survived another year from 1998. on this 20th (!!!) anniversary, thinkin' maybe we could try a survivor's chain. whaddya think? (too corny?) RETWEET if you survived the unimaginable in your life ������������♥️⚡️
— Monica Lewinsky (@MonicaLewinsky) January 16, 2018
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a romjaiból kellett összekaparnia magát, az elmúlt években pedig bebizonyította, hogy sikerült: a zaklatások, a cyberbullying elleni küzdelem szószólója lett, szervezeteknek segít abban, hogy miként lehet együttérzőbbé tenni az internetet, a TED-előadását Nathaniel Hawthorne A skarlát betűje mellett tanítják az amerikai iskolákban. Mindezt ma is úgy teszi, hogy a szégyentől, amely a Clinton spermáját őrző kék ruhájának nyilvános lobogtatása óta kíséri, nem tud megszabadulni. Húsz évvel a botrány kirobbanása után még mindig nincs válaszunk arra a kérdésre, hogy
kinek bocsátunk meg és kit büntetünk, amikor visszaélés történik a hatalommal.
