Egy bangkoki szépészeti klinika újfajta kezeléssel bővítette kínálatát. Az uraknak ajánlják ezt a beavatkozást. A beszámolók szerint a kezelés népszerű, állítólag több mint száz férfin végezték el egy hónap alatt.
Elsőre talán furcsának hangozhat, de állítólag van igény péniszfehérítésre. És egy bangkoki klinikán el is végzik. Lézerrel – számol be az AFP tudósítása alapján egyebek mellett a The Independent és a South China Morning Post.
Az érintett klinikán dolgozó szakembereknek már van gyakorlatuk más testrészek bőrfelületének fehérítésében. A pénisz világosítását kérő betegek közül naponta 3-4-et tudnak fogadni. Az egyik kliens kezelésről csütörtökön fotókat is közzétettek, természetesen az intim terület megmutatása nélkül.
A klinika egyik dolgozója azt mondta: sokan érdeklődnek az új kezelés iránt, amelyet azután vettek fel a kínálatukba, hogy az egyik páciensük az ágyékán lévő sötét folt miatt panaszkodott.
Egy hónap alatt több mint száz férfi járt ott péniszfehérítésen, amelyet nagy odafigyeléssel végeznek, mivel egy rendkívül érzékeny területről van szó. Az eddigi kliensek kora 22 és 55 év között mozgott. Aki rászánta magát, nem keveset kell majd fizetnie: az ötalkalmas kezelés 650 dollárba kerül.
Az eddigi beszámolókból nem derül ki, hogy a fehérítés a teljes péniszt érinti, vagy az esetleges foltok eltüntetéséről van szó. Kérdéses, mennyire lehet biztonságos egy ilyen beavatkozás nemi szerveken, jár-e komoly sebképződéssel, illetve milyen veszélyei vannak.
A South China Morning Post szerint a betegek jelentős része a meleg, leszbikus, biszex, transznemű és queer (LMBTQ) közösségből érkezik a klinikára. A péniszfehérítés egyébként nem az első szokatlan kezelés a repertoárjukban: tavaly bevezették a 3D-s vaginakezelést, amelynek lényege, hogy az ezt kérő nők saját zsírsejtjeit fecskendezik a nemi szerveik környékére, így formálják esztétikusabbá a genitális területet. 1500 dollárba kerül a kezelés, vagyis ez se olcsó.