„Először is szembe kell tudni nézni az elmúlással, nem a szőnyeg alá söpörni. Ez a legfájdalmasabb rész. Aztán mérlegelni, hogy neki mi a legjobb. Az biztos volt, hogy nálunk – bármennyire is szeret minket – nem érezné jól magát, mert ahhoz túl nagy otthon a nyüzsi” – olvasónknak talán most az egyik legnagyobb problémája, hogyan biztosítson méltó, nyugodt és biztonságos öregkort 72 éves édesanyjának.

Gyöngyi azt meséli, 16 éves volt, mikor az édesapja meghalt. Anyukája egyedül maradt és néhány évig nagyon rossz lelkiállapotban volt. Akkor még nagyon nehezen, de közös erővel felállt a depresszióból, sőt később kigyógyult a mellrákból is. „Akkor született az unokája, ami egy újabb nagy lökést adott neki, egy új, értelmes célt nyert az élete. Imádta a kisfiamat, minden délután ő ment érte az óvodába.”

AFP / Bisp

Néhány hónappal ezelőtt viszont elesett és kórházba került. Mivel kiderült, hogy számolniuk kell a demenciával, Gyöngyi boldogabb lett volna, ha ellenőrzött keretek között tudhatja, de a kórházban töltött hónapok alatt kiderült, hogy édesanyja lelkének nagyon rosszat tesz, ha nem otthon tartózkodik. Foggal-körömmel intézte a hazamenetelt is.

Édesanyja rengeteg segítséget igényel, mert nagyon nehezen mozog, nem hall jól, és sok mindent elfelejt. Így született egy kompromisszumos megoldás: házi gondozói szolgálat jár hozzá naponta kétszer. Ez eleinte nagyon zavarta őt, azt mondogatta, tud ő magára vigyázni. „Megbeszéltük, ahhoz, hogy én is nyugodt legyek, és ő is rendszeresen megkapja a gyógyszereket, kell a segítség. Elmondtam neki, mennyire féltem, és milyen fontos nekem, hogy biztonságban tudjam. Szép lassan elfogadta, ma már jó a viszony a gondozójával is” – meséli Gyöngyi.

A családra hárul

Olvasónk nincs egyedül a problémájával. Számtalan családban égető kérdés, mit tudnak kezdeni az öreg szülőkkel, akiket már nem lehet egyedül hagyni, akik állandó ápolást, gondozást igényelnek.

Mint a hvg.hu Szülősors-sorozatában bemutattuk, az egészségügyi ellátás gyorsan szabadul az idős betegektől, ezzel átdobja a felelősséget a szociális ágazatnak. Ám ahogy Szabó Lajos szociológus fogalmazott korábban lapunknak, „az idősellátásban is fogynak a seregek, nincs, aki ápoljon”.

Vannak bentlakásos intézmények, de ezekbe elég nehéz bejutni (és nem is mindenki engedheti meg magának), a szociális gondozók kevesen vannak – ebből az következik, hogy az idősgondozás nagy részben a családra hárul. És a probléma egyre nő. Hazánkban a várható élettartam ugyanis szerencsére nő, de időskorban nagyon hamar elmúlnak az egészségben eltöltött évek: egyre tovább élünk, de betegen.

Az idősödő társadalomról szóló közbeszéd leginkább a nyugdíjrendszer válságáról szól, és e valóban nyomasztó gazdasági kérdés mellett kevesebb szó esik arról, hogy mindez tömegesen kényszerít ki komoly életmódváltást a családok vagy legalábbis egyes családtagok részéről.

A kórházban már meghalt volna

Egy másik olvasónk édesanyja 94 éves, négy éve magatehetetlen, nem tud járni sem. Egyre inkább épül le, ma már néha azt sem tudja, milyen évszak van, a családtagokat sem mindig ismeri fel. „Négy évvel ezelőtt kórházban volt, de ott a nagyon öreg emberekre nem nagyon figyelnek, nem nagyon ápolják, nem nagyon etetik őket. Lerakják a kaját, de arra már nem figyelnek, hogy a magatehetetlen ember megeszi-e vagy sem. Félhalott állapotban hoztuk el” – meséli Emese.

Túry Gergely

Az önkormányzat által nyújtott szociális ápolói szolgáltatás maximum napi 4 órás felügyeletet jelent, ez itt szóba sem jöhetett, így egy közvetítőcégen keresztül fogadtak 24 órás házi ápolót, aki ott lakik a nénivel egy lakásban. Mint Emese mondja, jellemzően a közvetítők útján felfogadható ápolók erdélyiek, és váltótárssal dolgoznak. Három hétig az egyik, majd három hétig a másik van szolgálatban.

Mindez nem olcsó, Emeséék 260 ezer forintot fizetnek az ápolásért, ezen felül ők veszik meg a pelenkát (ami szintén nagyon drága), a gyógyszereket, az élelmiszert.

Azért cégen keresztül fogadtak fel ápolót, mert így elszámoltathatók, szemben a feketén dolgozókkal. Erre, sajnos, volt is szükség. „Egyszer azt vettük észre, hogy a telefonszámla nagyon megugrott, kiderült, hogy az ápolónő hosszasan telefonálgatott haza, Romániába. Ezt még elnéztük neki, de kiderült, hogy odaköltözött édesanyám lakásába a férje és a fia is. Ez úgy derült ki, hogy egyszer bejelentetlenül mentem látogatni, és ott ült a nagyszobában, alsógatyában cigizve a nő fia.”

A cég adott némi kárpótlást a rezsiköltségek megugrása miatt, illetve felelősségre vonta az ápolót, aki többet hozzájuk nem ment, de úgy tudják, a közvetítőcégtől nem rúgták ki, így most valószínűleg más idősnél dolgozik. Kaptak másik ápolót, de arról meg az derült ki, hogy nem mossák meg rendesen a néni fogát, nem takarítanak a lakásban. „Cégtől bérelni ápolót sem 100 százalékos megoldás, mert a magas költségei ellenére ott is előfordulnak ilyen történetek.”

Gondolkodtak azon, hogy beadják otthonba. Ott viszont – mint írtuk – hosszú várólista van, másrészt ki kell fizetni 1-2 millió forint beugrót, és ki tudja, meddig él még Emese édesanyja.

„Ha valakinek nincs pénze, nem tudom, mit csinál az idős hozzátartozójával. Odaköltözhetnénk hozzá, de napközben dolgozunk. Egy 0–24 órás ápolást igénylő embernek ez nem megoldás. Ápoló kell, vagy feketén, vagy cégen keresztül. Nem tudom, melyik a jobb.”

Nem szereti, hogy gondozó van nála

Vidéken még nehezebb megoldani az idősek gondozását. A Szabolcsban élő Veronika édesanyja is egyedül maradt időskorára, miután férje váratlanul öngyilkos lett. „Anyám tönkrement attól, hogy a férje nem is egy betegség következtében, hanem ilyen buta halállal halt meg. Ezt nem bírta feldolgozni. Ráment a lelke, antidepresszánsokat írtak fel neki. A temetés után egy darabig naponta kétszer is kijárt a temetőre biciklivel. A változás akkor történt, amikor megbotlott, és esett egy hatalmasat, agyrázkódást kapott, és eltörte a karját” – mondja Veronika, aki ezután elvette édesanyjától az összes nyugtató és antidepresszáns gyógyszerét. „Azt mondtam neki, hogy ez így nem mehet tovább, nem tud gondolkodni, fel kell épülnie. Sajnos mindhiába.”

Reviczky Zsolt

Veronika mindenhogy próbálta kisegíteni édesanyját a gyász okozta depresszióból, többször kérte, de volt, hogy csúnyán össze is veszett vele, mivel nem mozdult ki otthonról, nem vásárolt magának. „Minden vasárnap megfőztem, lerohantam. Utána befektettem a kórházba, mert nagyon sovány volt. Ott egy kicsit helyrejött, magához tért, de miután kijött, visszaesett ebbe a depressziós állapotba.” A család több dologgal is próbálkozott: azon túl, hogy gyakran látogatták a nagymamát, kisállatot vettek neki, az egy darabig célt adott az életének.

„Nagyon ragaszkodott hozzám, szerette volna, hogy sok mindent megtegyek helyette. Hogy főzzek, takarítsak, holott minden nap átjártam egy másik városba dolgozni. Szerettem volna rajta segíteni, de nem tudtam úgy, ahogy ő azt megkívánta. Kétségbeesett voltam, hogy ő miért nem akar magáért tenni.”

Az idősotthon ötletét szinte azonnal elvetette, amint felmerült, csakúgy, mint azt, hogy Veronikáékhoz költözzön. Korábban már írtunk arról, hogyan érdemes kommunikálni az idős emberekkel, hogy érdemes-e rájuk erőltetni az általunk helyesnek vélt dolgokat, vagy tartsuk tiszteletben a döntéseiket, még akkor is, ha azok végletesek, vagy végzetesek lehetnek. Veronika kérlelte édesanyját, hogy legalább cserélje le a nagy házát egy kisebbre, egy lakótelepire, ahol könnyebb lenne a számlákkal, közel van a bolt, el tudja magát látni és még társaságban is van. „Már a felvetésbe is majdnem belerokkant. Dührohamot kapott, hogy ő nem akar innen elmenni, ott akar meghalni, őt már innen senki nem viheti el. Láttam rajta, hogy hiába a próbálkozás, mert nem lehet onnan kimozdítani.”

Veronika édesanyjának nincsenek barátai, elvétve beszélget a szomszédokkal, de semmilyen programra nem megy el. „Gyakorlatilag feladja nekem azt a megoldhatatlan leckét, hogy minden héten kétszer-háromszor elmenjek hozzá és beszélgessek vele. Ez nagyon nehéz, mert bár testileg rendben van, szellemileg már hanyatlik az ingerszegény környezet miatt. Nem érdeklődik, nem kérdez. Az információhiány miatt teljesen elhagyta magát.”

Mivel a család hosszú időre elment a vidéki városból, szerették volna elintézni, hogy az idős szülőhöz házi gondozói szolgálat, illetve ételfutár járjon. Ezt megbeszélték az édesanyjával is, nem volt ellenére, mivel nem főzött, és nagyon lesoványodott. „Szerettem volna arra az időszakra megkönnyíteni a dolgát, hogy segítsen neki valaki csekket fizetni, gyógyszert kiváltani. De sajnos nem szereti, hogy gondozó van nála. Nagyon makacs. Nem tudom, mit tehetnék, mert úgy tűnik, ez a helyzet megfelel neki, nincs remény arra, hogy változtasson.”

Reviczky Zsolt

Kell, hogy fontosnak érezze magát

Gyöngyi szerint a legfontosabb az, hogy édesanyja úgy érezze, van dolga a világban. „Kell, hogy fontosnak érezze magát. Ha nem kap feladatot, akkor haszontalannak érzi magát. Nem érezheti úgy, hogy sok dolgot már nem tud megcsinálni, mert akkor nagyon elkeseredik, bezárkózik. Ez mindennapi elfoglaltságot jelent nekem, neki viszont örömet.”

Gyöngyinek nemrég született kisbabája, így gyakran átviszi magához az édesanyját, hogy kicsit unokázhasson. „Egyébként sokat olvas, keresztrejtvényt fejt, főzőcskézik magának. Elcsoszog a kis gurulós kocsival a zöldségeshez. A minap vasalnivalót vittem neki. Eddig minden unoka születése előtt ő vasalta ki a babaholmikat, de a nyáron született kisfiam adagját nem tudta megcsinálni, mert még kórházban volt. A vasalódeszkát már nem tudta kivinni egyedül, de megint nagy szeretettel vasalta a pici cuccokat, boldog volt.”