George Kalmár Stockholmban született, de Amerikában nőtt fel magyar szülők gyermekeként. Gyakran haza látogatott a nagyszüleihez Magyarországra. 1996-ban, az egyetem után New Yorkba költözött. „Az első állomásom az árutőzsde volt, ahol régi módszerek voltak. Nem elektronikusan zajlott a kereskedés, hanem kiabáltak, mint a filmekben, hogy „buy, sell”. Többet tanultam négy hónap alatt, mint az egyetemen. Beleestem. Onnantól kezdve minden más pénzügyi ágba belekóstoltam kisebb-nagyobb sikerrel.”

Kérdésemre, hogy hogyan került kapcsolatba a drogokkal, az itallal, rögtön rávágja: „úgy születtem. New Orleansban nőttem fel, az ugye big easy város. Az mentett meg egy kicsit, hogy sokat sportoltam, és ezért annyira nem mertem inni" – mondja, de a mellette ülő Dudits Dénes a szavába vág. „Szerénykedik. Majdnem az olimpiáig jutott, az apja is olimpiai bronzérmes vívó.”

Reviczky Zsolt

Dudits Dénes addiktológiai segítővel egy évvel ezelőtt találkozott George Kalmár. Persze nem maga kezdeményezte, hanem a felesége, akinek már nagyon nem tetszett a „viselkedése”. „Tudtam, hogy nagy gáz van, de nagyon tartottam a rehabtól, pszichiáter meg addiktológus már egy tucatnyi van, és korábban se jött be a terápia. Rengeteget kártyáztam, kaszinóztam. Eljöttem a nejemmel az állapotfelmérésre, és arra gondoltam, hogy oké, valahogy úgyis kijátszom ezt az egészet, de Dénes volt az első, aki végre olyan nyelven beszélt hozzám, ami érthető volt számomra. Sokat segített, hogy ő is függő, mint én.”

Ha kokózok, dupla annyit tudok inni

Kalmár magyar mesterektől tanult vívni, itthon edzett, de mikor befejezte az egyetemet és a sportolói karriert, már nem volt orvosi vizsgálat, ami visszatartsa a komolyabb szórakozástól. Amikor a Wall Streeten dolgozott, imádta az éjszakai életet. „Sokat jártunk diszkóba, de rohadt drága volt minden. A tőzsde mellett egy bukmékernek dolgoztam, szórtam a pénzt, csajoztam. Egyre nehezebben tudtam kezelni, hogy évekig nem aludtam, folyton rohangáltam. Józan sose voltam, ha nem ittam, akkor kokóztam és fordítva. Imádtam a vodkát, és rájöttem, hogyha kokózok, akkor dupla annyi vodkát tudok meginni, ez egy kémiai kísérlet volt.”

A bankár mindkét végén égette a gyertyát. Belekerült egy társaságba, végül ez katalizálta az első börtönbüntetést. „Egyik este összevesztem egy drogdílerrel és több helyen megszúrtam. Tartozott nekem, de a pénz helyett több ezer dollárnyi kokót akart adni, én meg azzal nem tudtam mit kezdeni. Hárman voltak, az ő kése volt. Majdnem nyaki artériát vágtam. A többi szúrás a mellkasába, vállába, hasába ment. Közben a barátját is megvertem, a barátnője állkapcsát meg eltörtem a könyökömmel” – mondja, és feszengeni kezd. „Mondta a bíró is, hogy te vívó vagy baszki, és megszúrtál valakit? Sarokba voltam szorítva, és kijött belőlem az állat. Ez érzelmileg még most is rosszul érint, és tudod miért? Mert ha az ember tudja, hogy ilyenekre képes, az nagyon ijesztő, arra nagyon figyelni kell. Manapság a legtöbb helyzetben már nem merek konfrontálódni, mert félek, túlpörgök.”

Ez nem elfojtás? – teszem fel a kérdést Dénesnek. „Húsz éve foglalkozom függőkkel. Remélem, hogy ez nem fog megváltozni, de engem soha senki nem vert meg, sosem bántalmaztak. „Azért közel volt” – vágja rá Kalmár. „Ja, mikor itt ültünk? Aha. Egyszer egy kicsit rám feszült, de uralkodott magán. Azt gondolom egyébként, hogy akikben ennyi feszültség át tud szakadni, még ők is képesek féken tartani magukat. Ismerek olyan börtönpszichiátert, aki kifejezetten pszichopatákkal dolgozik, és soha nem érte inzultus. Kérdeztem, hogy miért? Mondta, hogy a pszichopaták csak akkor támadnak, amikor védekeznek.”

Ha ki akarsz szökni a börtönből…

A bankárt emberölési kísérlet miatt minimum kettő és fél, maximum öt év börtönbüntetésre ítélték. A minimum alsó határánál nem engedték ki, mivel éppen verekedett előtte. A börtönbe kokainfüggőként ment be, heroinistaként jött ki onnan. „Bent az volt a menő cucc. Kicsi adag – nagy hatás. Egyszerű becsempészni. Hétvégente csináltuk, mikor a látogatások voltak, és valamelyik családtag behozta. Nem bolondultam érte, de nagyon szerettem. Ha el akarsz szökni a börtönből, akkor szívsz egy kis heroint, becsukod a szemedet, és már nem vagy ott.”

Reviczky Zsolt

Szerinte a börtönben a tehetetlenség a legrosszabb, arra viszont nagyon jó, hogy az ember megtudja, kire számíthat. „Mindenki a hollywoodi filmeket látja, és azt gondolja a börtönről, hogy hát ott mindenkit megdugnak, de én negyven hónap alatt két erőszakról hallottam. Mármint persze tényleg mindenkit megdugnak, de az általában közös megegyezésen alapuló. Van sok csicska, köcsög, ez így megy. Ez volt a szar, ebben a buta, egyszerű rendszerben élni. Az elején verekednem kellett, mert ilyen szép fehér gyerek vagyok. Volt kint kétszáz ismerősöm meg négy barátnőm, de mindenki eltűnt, lekopott. Akik eljöttek látogatni, azok a mai napig a barátaim.”

A férfi azt mondja, rengeteget balhézott, gyűlölte a zsarukat. Sokszor bezárták a magánzárkába, a „lyukba”, de az volt a kedvence, mert senkivel nem kellett beszélni, és minden nap kapott egy könyvet. „Negyven hónapot kidobtam. Amerikában meg nagyon nehéz újrakezdeni priusszal. Minden álláshoz kell egy csomó engedély, a bankokhoz nyilván nem vettek fel, de még takarítónak se a diplomám miatt. Tulajdonképpen a szabadulásom után az első nap visszamentem a bukmékerekhez.”

Átesni a szűrőn

„A bukmékerkedés nem igazán legális, csak Las Vegasban. Csomó pénzt kerestem, apának mondtam, hogy egy utazási irodában dolgozom, de az anyukámat, hát, őt nem lehetett átverni. Én akkor már egy nagyon durva heroinfüggőség végén jártam. Az első feleségem egy magyar nő volt, kint találkoztunk. Vannak lányok, akik szeretik a rosszfiúkat, de inkább egy táncra, baszki, nem egy házasságra. Sosem tudta, hol vagyok, mit csinálok, így hát elhúzott. Én meg jöttem utána Magyarországra, 2006-ban.”

Itthon aztán angolt tanított, könyveket, sorozatokat fordított. Unta magát. Egy jó hírű befektetési bank épp akkor nyitott irodát Budapesten, ő meg szinte viccből, de jelentkezett. Kíváncsi volt, hogy felveszik-e. „Eleve nem kellett volna, hogy felvegyenek, mert akkor már volt priuszom, csak elég új volt az iroda, és semmiféle background checket nem csináltak. Akkor még nagyon sokat számított, hogy az ember beszél angolul. Én értettem a tőzsdéhez, megnyerő is voltam. Alacsony pozícióban kezdtem, nem volt rossz fizum. De hét évet dolgoztam a bankban, és minden második évben előléptettek.”

Mikor a bankban kezdett dolgozni, Kalmár nem mert inni, drogozni. Minden nap úgy ment be, hogy arra gondolt, ma kiderül a New York-i múltja. Pedig komolyabban sose rezgett a léc. Párszor behívták, hogy menjen át Amerikába, de ellenkezett. Aztán megszűnt a banknál egy egész részleg. A bankárnak lehetősége volt rá, hogy a cég egyik skóciai irodájába menjen. A legtöbb munkatársa új állást keresett, de akkor ő már nagyon „parázott”, hogy lebukik.

„Úgy voltam vele, hogy ha már átestem egy szűrőn, itt maradok. Kiköltöztünk a második nejemmel és a lányunkkal Glasgow-ba. A kisebbik gyerekem már ott született, ezért nem bánom Skóciát. Glasgow szar hely, zord, szar idő, szar kaja, ronda emberek, borzasztó. Amúgy meg a heroin fővárosa. Sokat utaztam Londonba, belekeveredtem egy-két dologba. 2013-ban hazajöttünk húsvétra, akkor már kérdezgettem a nejemet, hogy biztosan vissza akar-e menni, mert én tudtam, hogy baj lesz, de ő nem tudott semmiről. Akkor már volt szép lakásunk, autónk, a lányunk magánsuliba járt.”

Egy este 25 millió

Néhány hónappal később kiderült, hogy 400 ezer fontot sikkasztott. Az újságcikkekben azt lehetett olvasni, hogy az ügyfelek számlájáról nyúlta le a pénzt, de ezt ő tagadja. „A bankot raboltam ki. Alvó ügyfélszámlákat használtam a mozgásra. Ezt már nem csinálják. Ha nem használod a kártyádat, nincs rajta pénz, akkor lezárják. De akkor volt egy csomó számla, amit nem zártak le, így oda raktam a pénzt és onnan is vettem el. Ügyfelektől nem loptam, csak a bank pénzét” – mondja. Felmerül a kérdés, hogy miért sikkaszt újra és újra valaki: miért kell egyre több pénz? „Van egy olyan összeg, amire azt tudod mondani, hogy elég?” – kérdezi, és széttárom a kezem. Nem gondolkodtam ezen, még sosem volt sok pénzem. „Nekem sem” – feleli, és hozzáteszi: sajnálja, hogy tízszer annyit nem lopott.

Reviczky Zsolt

Skóciában jelent meg róla az első botránycikk. A banknak érthetően védenie kellett magát. Kalmár szerint a cikkekben rengeteg pontatlanság volt. „Sok minden nem volt igaz.” Például mi? Hogy egy este 25 milliót költött el? – kérdezem. „Jó, az mondjuk, lehet, hogy igaz volt. Sok bulit szerveztem. Kibéreltem háromemeletes helyeket, meg persze ott volt a kokó. Amúgy mindenki azt hiszi, hogy egyedül szívtam el azt a rengeteg cuccot. Nem tudom, szívtál-e már kokót, de hát az lehetetlen! Még akkor is, ha porszívót használsz, de mindegy.”

Mindent orrba szívtam

De fizetett-e eleget a banki állás ahhoz, hogy senki ne gyanakodjon a bankár életmódjára? „Ja, én nem így élek. Akkor se úgy éltem. Nem vagyok ilyen pénzes izé, ilyen blinges faszkalap. Ezek az ingek, meg a ruháim tízévesek. Mármint most egy nagyon szép lakásban élünk, de már a negyedik generáció lakik ott. Nem egy budai villa. Kicsi autónk van, a gyerekek állami iskolába járnak. Nem voltam ez a rongyrázós típus. New Yorkban igen, de mióta családom van, az számít, hogy nekik legyen minden, nem az, hogy nekem.”

A férfi azt meséli, ha a pupillái szanaszét álltak, akkor otthon ráfoghatta, hogy be van rúgva. "Általában Londonban balhéztam, és úgy szálltam fel a gépre, hogy már nem volt nálam semmi.” De hol lövi be magát az ember, ha nem otthon? „Sose lőttem – feleli. Mindent orrba szívtam. Hát igen, sokat voltam náthás. De ahol mindig 9 fok van és esik, ott az ember állandóan beteg. Viccesnek tűnhet, de nagyon csúnya dolog.”

Nagyon hiányoztak, a börtönben is

Az exbankár egy éve józan, és skóciai ügy miatt kapott több mint három és fél év börtön után sem hiszi, hogy már megfizette a legnagyobb árat azért, amit tett. „A két gyönyörű lányom még nem tud a múltamról, és lehet, hogy majd hátat fordítanak nekem. Igyekszem nagyon jó apuka lenni. Azt nagyon elrontottam a bankban, hogy rengeteg dolgoztam, napi 12 órákat, és alig láttam őket. Nagyon hiányoztak, a börtönben is. Most viszem őket a suliba, szombat reggel bundáskenyeret sütök, vasárnap tojást, ezek apró dolgok, de nekem nagyon fontosak. Most 6 és 9 évesek. Félek attól, hogy esetleg valamelyik szülő nem hívja meg őket egy szülinapi bulira, mert az apjuk egy narkós állat. Ettől hülyét kapok. Pedig mi mindenkit meghívunk. Most is bejárok a suliba, mert – ez kész –, de az állami iskolákban már nincsen handyman, így én szerelgetek, javítgatok. De ha a gyerekeimet kiközösítik, az nagyon rossz lesz.”

Ma már nagyon védi a józanságát: jár Déneshez, elmegy az NA-gyűlésekre (névtelen drogfüggők csoportja – a szerk.) is. Egy éve se pia, se kártya. Próbálja helyettesíteni valamivel a szenvedélyét. „Nyáron a szüleimnél voltam, és minden nap horgásztam. Mármint persze lehet azzal takarózni, hogy úgy születtél, hogy hajlamos vagy a függőségre, de vigyázni kell vele. Nekem a kognitív terápia rengeteget segített. Imádok pecázni, az is olyan, mintha belőném magam. Adrenalin, sikerélmény stb. Mostanában egy csomót fogytam, elkezdtem futni. Utálom, mint a szart, de baszki minden nap ott vagyok a Margitszigeten, mert nem vagyok már 28 éves.”

Reviczky Zsolt

S hogy miből él most Kalmár? Korábban pénzügyi tanácsadó volt, de azt meséli, általában nem azok keresték meg, akiknek tényleg segíteni kéne. „Felhívtak, hogy figyu, George, mossunk pénzt, csaljunk adót, meg ilyenek. Hát, ez így nem ment. Szóval nekem is olyan munkát kéne találnom, amitől józan is maradok. Elkezdtem egy coaching tanfolyamot, és jövőre elkezdek egy addiktológiai segítő-tanfolyamot is. Érdekes lesz, mert még sosem tanultam magyarul. Most egy kórházba próbálok bekerülni, mint segítő, kicsit hülyének is néznek, mert nagyon próbálkozok, de nem baj. A baj az, hogy rehabnál én sosem fogok tudni dolgozni, mert nincs végzettségem hozzá. De ha lenne is, nem tudom, hogy meg tudnám-e csinálni. Azt biztosan meg tudom mondani, hogy mit ne csinálj, de azt, hogy mit csinálj, az nehéz. Ha elrontod, súlyos következménye lehet.”