Élet+Stílus hvg.hu 2017. október. 13. 16:35

Mentőápoló fizette a kirabolt asszony vonatjegyét

A nőhöz azért hívtak mentőt, mert órákig keservesen zokogott a pályaudvaron.

Hosszú percekig a kiérkező ápolók sem tudták kideríteni, mi az 50 év körüli nő baja. Amikor kicsit sikerült megnyugtatni, elmondta, hogy a lányát kísérte Budapestre, aki busszal külföldre indult. Amikor pedig ő a búcsúzkodás után visszatért a pályaudvarra, hogy hazavonatozzon, észrevette, hogy elvették a tárcáját, az igazolványait és a mobiltelefonját is, ismerősök és telefon híján pánikba esett.

Az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint fiatal kollégájuk ugyan megkönnyebbült, hogy nem egészségi panasza van a nőnek, ám a probléma megoldását így is sajátjának tekintette. Azonnal felvette a kapcsolatot a vasút forgalmi ügyeletével, akik elmondták, hogy hamarosan indul egy másik, utolsó vonat Gyöngyösre, amit még elérhet. Miután a hölgy története nem hatotta meg a kalauzt, bajtársaink rendkívüli empátiáról tettek tanúbizonyságot: jegyet vettek a kétségbeesett asszonynak.

A nő annyira meghatódott a mentők emberségén, hogy ismét sírva fakadt, igaz, ezúttal az örömtől. "Egyszerűen nem bírom elviselni az emberi szenvedést. Ha nem így, akkor úgy, de valahogyan segítenünk kellett. Legfeljebb majd két dobozzal kevesebbet dohányzom ebben a hónapban" – mondta viccesen a jólelkű mentőápoló.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.