Ezt maga Vilmos mondta.
A kis herceg már az első napon sem volt elragadtatva az iskola gondolatától, de úgy tűnik, egy hónap sem kellett hozzá, hogy nála is eljöjjön a dackorszak.
Vilmos herceg a Milton Keynes nevű település 50. évfordulójára szervezett ünnepségre látogatott, ahol egy szülőnek mesélt arról, hogy reggelente György már nem akar bemenni a suliba.
A négyéves a Thomas's Battersea nevű londoni magániskola előkészítő osztályában kezdte meg tanulmányait szeptember elején.
Az intézmény 17 ezer 604 fontot (csaknem hatmillió forintot) számláz egy tanévre. A kis Györgyöt minden nap édesapja viszi iskolába, mivel Katalin cambridge-i hercegnő – csakúgy, mint két előző terhességének korai szakaszában – ezúttal is heveny rosszullétektől szenved.