Élet+Stílus hvg.hu 2017. szeptember. 07. 14:45

Kim Kardashian gyereket vár, de nem ő fogja megszülni

Béranyának adott munkát a világ leghíresebb bulvárcsaládja.

Harmadik gyerekét várja a Kanye West–Kim Kardashian házaspár, és egy, a családhoz közel álló forrás most azt is leleplezte, hogy lányuk lesz, az igazi csavar a történetben viszont az, hogy a gyereket béranya fogja világra hozni.

A béranyát még júniusban bízták meg a feladattal, az amerikai bulvársajtó értesülése szerint 45 ezer dollárért. Az orvosok korábban figyelmeztették Kim Kardashiant, hogy egy újabb terhességgel az egészségét kockáztatja.

A házaspárnak 2013-ban született meg az első gyereke, North, 2015-ben pedig Saint West érkezésének örülhettek. A harmadik gyerekük várhatóan januárban fog megszületni.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.