Élet+Stílus hvg.hu 2017. szeptember. 01. 14:42

A táncoló kukásokkal fotózkodott a fideszes politikus – képek

Diszkózenére és mulatósra tipegnek, a politikusnak tetszik, amit csinálnak.

Ahogy korábban megírtuk, van két kukás Egerben, akik szívesen szórakoztatják magukat és a közlekedőket azzal, hogy a kukásautó fellépőjén táncolnak.

A róluk készült felvételek tanúsága szerint sokaknál nagy sikert aratnak a produkcióval, az önkormányzathoz tartozó hulladékgazdálkodási cégnek azonban "nem jött át" a dolog. Az ügyükben a Nyugat.hu szerint belső vizsgálat indult, mert életveszélyesnek találták, amit csináltak.

A két férfit csütörtökön meglátogatta Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője Győrben, a nagy találkozásról néhány fotó is készült. A politikus ezeket aztán a Facebookon tette közzé. Mint írta, szerinte lehet helye humornak a munkában, épp ezt képviseli Adolf és Kálmán, a két kukás. Azt már csak zárójelben tett hozzá, hogy persze fontos a munkahelyi biztonsági szabályok betartása is.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.