A 18. század közepén a soknemzetiségű Habsburg Birodalom központosított, abszolutista kormányzásában már a felvilágosodás eszméi is érvényesültek, így az a nézet is, hogy oktatással-neveléssel az egyén életkörülményei és a társadalom működése is jobbítható. Mária Terézia az iskoláztatást már nem az egyes vallásfelekezetek ügyének, hanem állami feladatnak tekintette, amelyben az egyházak az állam felügyelete alatt vehettek részt.   

Az uralkodó 1775-ben bízta meg a bécsi udvari kancellárián dolgozó Ürményi Józsefet a szöveg kidolgozásával, aki több szakember segítségét is igénybe vette. (Kevéssé ismert, hogy a Ratio német nyelven íródott, a kinyomtatott latin változat csak fordítás, a német fogalmazvány azonban már nincs meg.)

A Ratio a magyar történelemben először kísérelte meg egységes, központi irányítás alatt álló iskolarendszer létrehozását, az iskolák felekezeti jellegének és hagyományos fenntartási módjának megváltoztatása nélkül. Az országot kilenc tankerületre osztották, számukat később hatra csökkentették. Az ezek élén álló királyi főigazgatók alá tartozott a tankerület összes iskolája és egy népiskolai tanfelügyelő.

Az iskolák alapszintje a három évfolyamos, egy-, két- vagy háromtanítós elemi vagy népiskola volt, s ekkor írták elő először Magyarországon a tankötelezettséget minden hatéves gyermek számára. Ezt követte az öt évfolyamos gimnázium, amelynek első három évfolyama, a kisgimnázium a latin grammatikát, a két évfolyamos nagygimnázium a retorikát és poétikát foglalta magában. (A kisgimnáziumba csak a tizedik életévüket betöltött, elemi osztályokat elvégzett diákokat vették fel.)

 A középiskolai képzést két bölcseleti évfolyam fejezte be, ennek sikeres elvégzése után lehetett feljebb lépni az egyetem jogi, orvosi vagy teológiai fakultására. A középszintű tantárgyakat a "hasznosság" szerint csoportosították, így voltak mindenkinek szükséges, egyetemesen hasznos, némelyeknek hasznos tantárgyak. A Ratio a testi nevelés, a játék, a szellemi felfrissülés fontosságát, hasznát is hangsúlyozta.

Az iskolák feladatává tették, hogy minősítsék és rangsorolják a tanulókat, akik félévkor, illetve a tanév végén az összes tárgyban felmutatott eredmény alapján egyetlen összetett érdemjegyet kaptak, classisokba rendezték őket (innen ered a szekunda, mert a rosszabbak nem a prima, hanem a secunda classisba kerültek).

A rendelet teljesen mellőzte a magyar nyelv oktatását. A tanítás nyelve (kivéve persze az elemiket) a latin lett, s előírta a német nyelv kötelező tanítását, élő idegen nyelv tanítása ezzel került be először magyar iskolai szabályzatba. Az állam semmilyen szerepet nem vállalt az iskolák fenntartásában, a népiskolák anyagi hátterét a települések, a gimnáziumokét és egyetemekét alapítványok biztosították.

A Ratio Educationis közvetlenül csak a katolikus iskolák tanrendjét szabályozta, mert bevezetését a protestánsok elutasították arra hivatkozva, hogy az iskolákról dönteni csak az azokat fenntartó egyházközségeknek van joguk. A rendelet ugyanakkor jelentős hatást gyakorolt a protestáns iskolaügyre is, és egészen a 20. századig meghatározta a magyar oktatás- és nevelésügyet.