Élet+Stílus MTI 2017. május. 26. 05:04

Győztek a lakók: itt a ferencvárosi csendrendelet

A ferencvárosi képviselő-testület elfogadta a IX. kerületi szórakozóhelyeket szabályozó rendeletet, amely szerint azok vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, pénteken és szombaton éjfélig lehetnek nyitva - írta a Magyar Nemzet.

A péntektől már hatályos rendelettől eltérni csak jegyzői engedéllyel lehet, amit bármikor visszavonhatnak, ha például egy ház lakói kérik. 

A lapnak nyilatkozó kerületi ellenzéki politikusok elhibázottnak nevezték a rendeletet, egyebek mellett azért, mert nem szabályozza, milyen feltételekkel lehet megadni, illetve visszavonni az éjszakai nyitva tartáshoz szükséges engedélyt.

A Magyar Nemzet szerint a csendrendelet nem vonatkozik a világörökség részét képező területekre, azoknak a vendéglátóhelyeknek pedig, amelyeknek jelenleg is van éjszakai működési engedélyük, nem kell ismét kérvényezniük, hogy 23 óra után is nyitva lehessenek.

A lap szerint a főváros több belső kerületében is új rendeletekkel szabályoznák a szórakozóhelyek nyitva tartását.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.