Élet+Stílus hvg.hu 2017. március. 13. 11:19

Hujber Ferenc: "Jézus színész volt, ő volt a kor Stohl Andrása"

A színész szerint mindenki tévedett Jézussal kapcsolatban, de ő rájött az igazságra. Egyelőre nem tudni, hogy komolyan gondolja-e, amit nyilatkozott, de ha valami trükk, vagy médiahack van a dolog mögött, akkor nagyon ügyes.

Hujber Ferenc a Mokkában vendégeskedett hétfő reggel, ahol felmerültek a vele kapcsolatos pletykák, miszerint újra elhagyja Magyarországot. Hujber úgy reagált, hogy "ez neki is új", aztán furcsa beszélgetés vette kezdetét. Pachmannék végül kihúzták, belőle, hogy "nem szeretne elmenni, de el kell mennie".

A műsorvezetők érdeklődve hallgatták, mire Hujber csak annyit válaszolt, hogy "nagyon sok dolgom lesz az elkövetkezendő időkben, mert kitaláltam valamit, és szerintem a következő 10-20 évben erről fog szólni a világ".

Mire Pachmann megkéri, hogy akkor beszéljen először itt és most a dologról. Hujber erre némi izgatottsággal az arcán megszólalt: "Azt állítom, hogy Jézus színész volt. De nem ő halt meg, hanem egy 10 éves kisfiú."

Szabó és Pachmann a Krisztus-ábrázolásokat említi, de Hujber egyre csak azt hajtogatja, hogy "tévedés, tévedés. Egy 33 éves színészt, a kor Stohl Andrását ábrázolja, aki nagyon híres színész volt, és egy nagyon híres előadásban ő játszotta Jézust".

Amikor megkérdezik tőle, hogy ezt mire alapozza, esetleg valamilyen kutatás, vagy sugallat van a háttérben, a színész csak annyit válaszol, hogy: "Semmiféle sugallat, végig figyeltem az életemet, mióta megszülettem, nullaéves korom óta figyelek mindent és mindenkit. Jézust nem feszítették keresztre, tévedés volt, baleset volt. Azért lesz sok dolgom, mert amikor elkezdenek erről beszélni az emberek, akkor behívnak műsorokba, külföldre is kell mennem erről beszélni..."

A műsorvezetők és valószínűleg Hujber is szerette volna tovább boncolni a témát, de vészesen közeledett a műsoridő vége.

A teljes adást itt nézheti meg:

 

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.