Élet+Stílus MTI 2017. március. 11. 16:22

Ahol tényleg mézzel kenegetik az embereket

Az antibiotikumok mellett mézzel veszik fel a harcot Sao Tomén egy ismeretlen eredetű bőrfekélyes járvány ellen.

Az afrikai állam, Sao Tomé és Príncipe hatóságai közölték, hogy a kis afrikai szigetország egészségügyi központjai mézet is alkalmazva próbálják feltartóztatni a járványt, amelyben tavaly október óta 1421-en betegedtek meg. A méz segít begyógyítani a sebeket és elszigetelni a kórokozókat - írta közleményében egészségügyi szolgálat igazgatója.

Tavaly október óta 1421-en kapták el a rejtélyes bőrbetegséget a 200 ezer lakosú szigetországban, és az esetek száma egyre nő. A hatalmas nyílt sebekkel járó betegség elsősorban az alsó végtagokat támadja meg, szövetelhalást okozva. Az esetek többsége gyógyítható. Az orvosok a méz mellett jelenleg legalább két, de inkább három antibiotikum alkalmazását javasolják. Elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csoportja a terepen vizsgálódik, hogy megállapítsa a betegség eredetét és a legjobb gyógymódot.