Jövő vasárnap a budapesti Barba Negrában lép fel a trash metal négy nagy együttesének egyike.
Könyvbemutatóval egybekötött koncertet ad március 12-én a budapesti Barba Negrában az Anthrax, a világ egyik legrégebben alapított és legsikeresebb heavy metal zenekara. A New Yorkban alakult együttes 1981 óta 11 stúdiólemezt jelentetett meg és világszerte több mint tízmillió albumot adott el. Az alapító tagok közül mára csak a gitáros és szövegíró Scott Ian maradt, de a dobos Charlie Benante 1983, a basszusgitáros Frank Bello 1984 óta szerepel a felállásban, Joey Belladonna énekes pedig - megszakításokkal - 17 éve áll a mikrofon mögött. Mellettük 2013 óta Jonathan Donais szólógitáros egészíti ki a társaságot.
Az Anthrax a nyolcvanas évek nagy thrash metal négyesének (Metallica, Slayer, Megadeth) egyetlen keleti parti együttese. A kemény stílusok közül a speed és Groove metálban is kipróbálták magukat, emellett 1991-ben nagy sikerrel álltak össze a hip hop alapzenekar Public Enemyvel, 2013-ban pedig kedvenc 70-es évekbeli rockszámaikat játszották fel az Anthems című lemezre többek között az AC/DC-től és a Thin Lizzytől.
Az egyik klasszikusnak számító album az 1987-es Among the Living, melynek harmincadik évfordulója alkalmából Budapesten a teljes anyagát eljátsszák. Emellett hallhatóak lesznek a 2016-os For All Kings számai - melyek révén a zenekar fennállása során másodszor került be az amerikai Billboard Top 200 első tíz helyezettje közé - és a régebbi kedvencek is. A 36 éves Anthrax hetedszer vendégeskedik Magyarországon. A Barba Negra Music Clubban az előzenekar a londoni The Raven Age lesz, melynek frontembere George Harris, aki az Iron Maiden basszusgitárosának, Steve Harrisnek a fia.
A koncert másik különlegessége, hogy ekkor jelenik meg Scott Ian önéletrajza magyarul A gitáros faszi az Anthraxből címmel, Dudich Ákos gondozásában.