Élet+Stílus hvg.hu 2017. február. 22. 10:38

Cristiano Ronaldo Angelina Jolie oldalán debütál majd a tévében

A sorozat középpontjában egy szíriai család áll, de több híresség is feltűnik majd.

Cristiano Ronaldo korábban sem rejtette véka alá, hogy érdekli a színészi pálya, most azonban lehetősége is nyílik rá, hogy kipróbálja magát a kamerák előtt – méghozzá az Oscar-díjas Angelina Jolie mellett, a Hayat Koprusu című sorozatban. A Real Madrid sztárja és Jolie mellett számtalan híresség is szerepel majd a sorozatban, ami egy, a háború sújtotta országból menekülő szíriai családról szól majd – írja a Mirror.

Eyüp Dirlik, a széria rendezője a török médiának elmondta, április első hetében kezdik a forgatást.

Ronaldo korábban is beszélt a menekültválságról, akkor azt üzente a gyerekeknek, ne veszítsék el a reményt. Egy tavalyi Twitter-videóban pedig azt mondta: "A világ veletek van. Törődünk veletek. Veletek vagyok."

A futballsztár a Save the Children alapítványnak is adományozott.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.