2016. december. 22. 20:47 MTI Utolsó frissítés: 2016. december. 22. 20:46 Élet+Stílus

67 éves nagymama hordta ki lánya gyerekét

A világ legidősebb béranyája lett az a 67 éves nagymama, akinek görög orvosok segítettek kihordani lánya gyermekét.

Anasztaszia Ontu lányának egy súlyos betegség miatt el kellett távolítani a méhét, ezért vállalta a 67 éves nő, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel fogant embriót az ő méhébe ültessék be.

A várandósság 31. hetében szülte meg kislány unokáját, aki egészségesen 1200 grammal jött világra - jelentette az AMNA görög nemzeti hírügynökség.

Konsztantin Pantosz szülés-nőgyógyász, aki az egész folyamatot felügyelte, az eljáráshoz megkérte a görög igazságügyi szervek hozzájárulását.

A görög törvények értelmében ugyanis bírósági engedély szükséges ahhoz, hogy mesterséges megtermékenyítéssel fogant embriót béranya méhébe ültessék be. A szülőknek orvosi vizsgálatok sorával kell igazolniuk, hogy képtelenek gyermeknek életet adni. 

"Számunkra ez az eset egy újabb nagy tudományos kihívást jelentett és egy újabb határkövet, amelyen túl akartunk jutni" - hangoztatta Pantosz. 

Eddig egy 61 éves chicagói nőt tartottak számon a világ legidősebb béranyájaként.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.