Élet+Stílus hvg.hu 2016. november. 28. 11:49

Hadd szexeljenek a nagyiék! – itt egy újabb mókás kampány a dánoktól

Az egyik dán utazási iroda ismét egy olyan látványos hirdetéssel rukkolt elő, ami a szexre épül, de nincs benne semmi öncélú mutogatás vagy közönségesség. A gyerekvállaláson gondolkodó fiatalok helyett most a gyerekprojektet régen kipipáló idősekre koncentrálnak, akiknek pusztán a koruk miatt egyáltalán nem kell még lemondaniuk a szexről. Sőt, most tudnak rá csak igazán koncentrálni.

A Dán Spies Travel 2014-ben arra biztatta a dán fiatalokat, hogy utazzanak, mert a tapasztalatok szerint nyaraláskor többet szexelünk, így a fogantatás esélye is nagyobb. Vagyis, nagyon leegyszerűsítve, arra kérték őket a cég hirdetésében: tegyék meg Dánia jövője érdekében, hogy elutaznak valami jó kis helyre, és ott beindítják a babaprojektet.

A következő kampányban is a gyermekvállalás előtt álló fiatalokat szólították meg, de ott az unoka után szomorkodó idősebb nők a kulcsszereplők, akik elküldik gyermekeiket nyaralni, és ezzel ők indítják be a babaprojektet.

A harmadik kampányfilm is nagyon szerethető, humoros lett, és az előzőek továbbgondolásának tekinthető. Az utazási iroda most olyan idősebb párokat szólít meg, akik sokáig azért nem tudtak szeretkezni, mert a gyerekeikre figyeltek. Ha meg sikerült végre kettesben maradniuk, az valahogy nem tartott sokáig. A gyerekek azonban már nagyok, itt az idő a nagyszülőknek is elutazni, újra beleszeretni a párjukba és élvezni a szexet. A nyaralás után pedig milyen jó lesz, amikor az unokák a mosolyogva hazatérő nagyszülők nyakába ugranak.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.