Élet+Stílus hvg.hu 2016. november. 12. 12:06

“Trump most már az elnökünk, takarodjatok a szomszédból, buzik!”

Az amerikai LMBTQ+ közösség nem véletlenül tart attól, hogy Donald Trump elnökké választásával a homofób hangok és velük együtt a melegek elleni támadások is megszaporodnak az országban. – Legutóbb Nyugat-Virginiában történt egy felkavaró eset.

A Humen magazin szerint Kyle Chester és Corey Hurley, egy Nyugat-Virginában élő meleg pár ajtajára két napja az éjszaka leple alatt a következő üzenetet ragasztották: “Trump most már az elnökünk, takarodjatok a szomszédból, buzik!”

A két 27 éves férfi eddig is megtapasztalta a hétköznapok során a homofóbiát, de ez volt az első kirívó eset. Ugyanakkor a meleg pár nem hagyta magát: összejövetelt szerveztek a környéken élőknek, ahol megbeszélték, hogy miért elképesztően kártékony a homofóbia, a melegek hátrányos megkülönböztetése, illetve arról is szó esett, hogyan kellene küzdeni ellene. “Teljesen padlót fogtunk attól, hogy milyen sokan eljöttek és biztosítottak a támogatásukról. Ezt csak remélni mertem – nyilatkozta a rendezvény után.

Trump megválasztása óta az USA legnagyobb melegellenes szervezete már bejelentette, hogy mindent megtesznek azért, hogy a melegek többé ne házasodhassanak, továbbá azt is hozzátették, hogy ebben számítanak Donald Trump támogatására.

Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.