Czeglédi Fanni
Szerzőnk Czeglédi Fanni

A legtöbben legális drogként emlegetik az úgynevezett ASMR neurológiai jelenséget előidéző speciális videókat. Az agyi orgazmusnak is hívott érzést a tudomány is vizsgálja – egyelőre nem sok sikerrel.

„Ez egy különös, máskor nem nagyon érzett nyugalommal, békességgel járó érzés. Bár kétségtelenül van az a nagyon kellemes bizsergés is” – írja le a Magyar ASMR Közösség Facebook-oldalán a tapasztalatait egy kommentelő.

Az érzés közkeletű „agyi orgazmus” elnevezését többen erősen pontatlanságnak vagy butaságnak tartják, ugyanis ez az élmény nem szexuális, inkább pihentető, nyugtató hatással van használóira. „Az orgazmus ugyanis egyfajta climax, tetőpont felé irányuló dolog (elvileg, bár a tantrások talán vitatkoznának) míg az ASMR-nél nincs ilyen hagyományos értelemben vett kifutása a dolognak, és nincs kielégülés sem – egy egyenletes jó érzésről van szó” – írják.

Akik már tapasztalták az ASMR-t, a koponya és a tarkó hátsó részén kezdődő és gerincen átívelő bizsergésről számoltak be, ami akár a teljes testen is végigmehet, egész az ujjak hegyéig. „Nálam bizsergés a füleim középpontjától indul, amit egyfajta transzszerű állapot követ. Sokkal jobb, mint bármilyen gyógyszer!”

Öltönysimogatás, hajvágás, kopogás

Az ASMR (Autonomous Sensory Meridian Response – magyarul kb. önálló idegrendszeri válasz) szakértői két típusú embert különböztetnek meg: A-típusú az, aki stimuláció nélkül, saját maga is képes kiváltani az érzést, és B-típusú, aki erre önmagától nem képes, ehhez valamilyen ingerre van szüksége. Leginkább videókra.

A YouTube-on kismillió, eleinte viccesnek tűnő felvételt találhatunk: lágy hangon suttogó fiatal nőket, akik a gyertya füstjét és lángját finom, apró mozdulatokkal legyezgetik, olyanokat, akik a körmükkel kopognak az üvegasztalon, vagy éppen törölközőket hajtogatnak 30 percen keresztül. Más, ASMR-élményt kiváltó (angol nyelven csak trigger) videókban férfiöltönyöket simogatnak, vagy nagyon aprólékosan takarítanak valamit.

De nem csak hangok verik át az agyat: az emberek sorra számolnak be hasonló élményről hajvágás vagy fülészeti vizsgálat során. Az érzést szerintük bármilyen helyzet előidézheti, amikor a személyes figyelem az érzékelőre irányul. Ennek fényében sok szerepjáték-témájú videó is született, például részt vehetünk egy szemvizsgálaton vagy helyet foglalhatunk egy sminkes székében is.

Suttogó orosz akcentus

A hétköznapi ASMR-videóknak általában tényleg semmilyen szexuális töltete nincs (hacsak a suttogás nem vegyül apróbb lihegésekkel is), de nem is ezért készülnek, és nagy többségben nem is ezért nézik a felhasználók. Ám sok készítő ennek ellenére a jelenség szexuális oldalát igyekszik megragadni.

Youtube / GentleWhispering

Sokan az akcentust szeretik: a videómegosztó egyik leghíresebb ASMR-művésze az orosz Maria, aki 2006 óta él az Egyesült Államokban. 2009-ben súlyos depressziós volt, akkor kezdett el hipnózis- és meditációs videókat nézni, majd később talált egy felvételt, aminek a címe a „suttogós videó” volt. Nap mint nap órákig nézte őket, és a depressziója eltűnt – így ő is videókat kezdett készíteni. Amiből ráadásul jól meg is lehet élni, hiszen videót rendelni is lehet. Maria például öt év alatt közel 700 ezer feliratkozót és mintegy 220 millió megtekintést „suttogott” össze magának.

Az ASMR-művészek egyébként elég gyakran speciális eszközökkel is operálnak: sokan használnak videóikban binaurális mikrofont, amellyel külön vehetik fel a jobb és bal fülben lejátszandó frekvenciát (természetesen ez csak fül-, vagy fejhallgatóval működik igazán), így úgy tűnhet, hogy a videó készítője mögöttünk áll, és halkan suttog először egyik, majd másik fülünkbe.

Már magyarul is

Itthon is elkezdődött egy kis mozgolódás a téma körül. Van Magyar ASMR-közösség is, sőt már magyar nyelven is találhatunk magunknak relaxációs videókat. Szalóki Réka az elsők között kezdett el felvételeket készíteni. Gondjai voltak az alvással, így talált rá GentleWhispering oldalára, akinek videóitól néhány percen belül békésen hajtotta álomra a fejét.

Youtube / GentleWhispering

„Egyre inkább beleástam magam a témába, és rájöttem, hogy Magyarországon ez még egyáltalán nem hódít. Úgy gondoltam, jó lenne ezt az érzést megosztani másokkal is – így jöttek a videók, amire egyértelműen pozitív reakciók érkeztek” – mondta el lapunknak Réka.

„A névtelen érzést én az agykontrollos meditációkhoz tudnám hasonlítani: olyan, mintha teljesen kipucolnák az agyamat, nem gondolok semmire, az izmaim elernyednek. Bizsergés soha nem volt, de úgy érzem, hogy erre egy picit azért rá is lehet szokni – ezt onnan gondolom, hogy ha elég sokáig hallgatsz egy ASMR-est, van olyan, hogy egyszerűen elmúlik a hatás. Végül is ez az agyunk ugyanolyan örömközpontját fogja meg, mint bármelyik más drog.”

Hókuszpókusz vagy tudományosan igazolható érzés?

Milliók állítják, hogy a videók segítségével oda lett az álmatlanságuk (még a súlyos esetekben is!), békésen, de Irakból hazatért katonák és vetélésen átesett anyukák is csodás megnyugvásról, „könnyűség-érzésről” beszélnek a kommentekben.

Réka szerint az ok az előadókhoz fűződő viszonyhoz kapcsolódhat: „Valljuk be, hogy a női suttogás a férfiak számára izgató, a személyes figyelem a szorongással vagy hasonló problémákkal küzdőknek pedig igencsak megnyugtató lehet. Kialakulhat egyfajta plátói szerelem az ASMR-művész iránt, mivel a videó arról szól, hogy csak rád figyelnek, csak veled kedvesek. Ennek ellenére nagyon sok ASMR-essel küzdünk azért, hogy az emberek ezt ne valami pornográf dologként fogják föl, mert nem az a célja.”

Youtube / Szalóki Réka

A jelenséget tudományosan még senki nem igazolta, bár voltak hosszú, nagy volumenű kísérletek a Dartmouth Egyetemen, az Ohio Állami Egyetemen és a Yale-en is. Ezeken mind különböző konklúziók születtek, végérvényes eredményre, igazolhatóságra senki nem jutott.

A kutatók egy csoportja szerint az ASMR-nek a binaurális ütemekhez van köze, a másik csoport szerint pedig – ahogy Szalóki Réka is mondja – a személyes figyelem okoz ahhoz hasonló intim érzést, mint amit édesanyánkkal kapcsolatban éreztünk, mikor például a hajunkat fésülte vagy dédelgetett minket.

„Nem ebből fogok doktorálni, de azon gondolkodtam, hogy a mamám nagyon sokat mesélt elalvás előtt, amikor kicsi voltam: ezért az agyam talán ezt a suttogós, mesélős figyelmet mintegy reflexként hozza vissza, mikor ASMR-t hallgatok” – mondja Réka.

Szerinte azért nem kapott még nagyobb figyelmet eddig a jelenség, mert bár elképzelhető, hogy már többen megtapasztalták, de esetleg zavarba jöttek attól, hogy egy ilyen bohóckodásnak tűnő dolog láttán miért éreznek így. Igaz, azt sem állítják, hogy mindenkire hat: nem biztos, hogy bárki képes átélni az ASMR-érzést.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.