Élet+Stílus MTI 2016. június. 22. 19:31

Ki nem találná, bárokat tekintve melyik ország a világelső

Spanyolországban minden 175 lakosra jut egy bár, ami azt jelenti, hogy a népességhez viszonyítva itt található a legtöbb bár a világon - derült ki a Nielsen Iberia piackutatócég által készített felmérésből.

Spanyolországban bárba járni az életforma része, valamennyi igazi találkozóhelynek számít, ahol napközben vagy este összefutnak a barátok, ismerősök, ahova beugranak a kollégák, és beülnek a családok is a gyerekekkel inni valamit, mellé pedig csipegetni pár falatot.

Ezt a nagyon jellemző szokást a gazdasági válság sem törölte el a dél-európai országban, de a bárok forgalma jelentősen, 30 százalékkal csökkent 2008-tól kezdve, és 25-30 ezer helyet be is zártak - állapították meg a kutatók.

A Nielsen szerint a tavalyi volt az első év, amikor érezhető volt, hogy az ágazat magára talált és sorra nyíltak az új vendéglátóhelyek. 2015-ben 3,6 százalékkal nőtt meg a bárok száma az egy évvel korábbihoz képest.

"A spanyolok, amint javulást észlelnek a pénztárcájukban, rögtön kezdenek eljárni" - értékelte a folyamatot Gustavo Núnez, a Nielsen Iberia vezérigazgatója.

A fogyasztási lista élén a kávé és a sör áll, utóbbi mellé a bárokban mindig kínálnak rágcsálni valót is.

Spanyolországban jelenleg több mint 260 ezer bár üzemel. Tízből hat pedig tradicionális jellegű és legalább már 15 éve működik. A spanyol gazdaság számára kulcsfontosságú a vendéglátás, az aktív népesség 8 százalékának ad munkát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.