Bajban van a Wikipedia
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb veszélyt jelent a szabadon szerkeszthető Wikipediára, melynek szerkesztői most egy új kezdeményezéssel vennék fel a kesztyűt.
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb veszélyt jelent a szabadon szerkeszthető Wikipediára, melynek szerkesztői most egy új kezdeményezéssel vennék fel a kesztyűt.
Volt, aki pénzzel, más munkával segített.
Akár az Apple Vision Próval is versenyre kelhet a Meta és az LG közös fejlesztésű szemüvege, melynek terveit egy sajtóértesülés szerint már a napokban véglegesítheti a két vállalat.
A DK és a Momentum marad állva az ellenzéki térfélen, mert a szavazók után a politikusok is oda gravitálnak – mondja Soproni Tamás, Terézváros polgármestere, a Momentum elnökségi tagja.
Nem volt elég 13 évnyi gyűlölet, a tanárok vagy a melegek megalázása: a „keresztény értékeket védelmező” Magyarország kormánypártja a hajléktalanokon át gyalogolna be az önkormányzatokba, s a közönség még mindig tapsol. Nem a mai Magyarország a Fidesz lenyomata, hanem fordítva: csak ott maradnak a legócskább emberek hatalmon, ahol hagyják. Vélemény.
Ingyenes, nyílt térképadatokat biztosítanak a fejlesztőknek a nagy technológiai vállalatok, hogy ne csak az Apple és a Google uralja a területet. Már ki is adták az első adatkészletet.
2020-ban fordult elő először Szlovákia történetében, hogy nem jutott a parlamentbe magyar érdekeket képviselő párt. Két hónappal az idei szlovákiai előrehozott választások előtt minden jel arra mutat, ez a blama idén is megismétlődik. Ha ez megtörténik, minden bizonnyal paradigmaváltásra lehet szükség a szlovákiai magyar politizálásban.
Nyílt forráskódú nyelvi modellt ad ki a Meta, a folyamatban pedig egy másik technológiai óriásvállalat, a Microsoft is a Facebook tulajdonosának a segítségére lesz.
Annyira kártékonynak tartják a polgármestert, hogy inkább összefognak.
Az ellenzék jelenleg abból tanulhatja a legtöbbet, ha nem akar többet belelátni Budai Lóránt sikerébe egy helyileg népszerű arc pártoktól független sikerénél. Ezt éppen elég lenne tudatosítani, mert 2019 óta gyakorlatilag minden jel arra mutat: mindenből csak azt fogadták meg, ami a személyes túlélésüket garantálja. 2024 viszont remek ugródeszka lehet 2026-ra – feltéve, hogy az egykori összellenzék újra össze tud fogni, az összefogás középpontjába pedig a népet tudja helyezni, nem a hatalmat.
A világ néhány vezető technológiai vállalatával együttműködve a Linux Foundation átjárható, nyílt térképadatok fejlesztésébe kezd, mellyel a Google Maps dominanciáját szeretné megtörni a térképszolgáltatások piacán.
Mesterséges intelligenciát használó katonai repülőgép tervezésébe fog az Egyesült Királyság, Olaszország és Japán. A Tempest (vihar) néven fejlesztett vadászgép a Typhoon típust válthatja, és a legújabb fegyverek hordozására is alkalmas lesz.