Világ
Vádemelés nélkül megúszta a Hír TV-s tudósító, aki tilosban forgatott Svédországban
Bugnyár Zoltán ellen védett objektum ellen elkövetett bűncselekmény miatt nyomoztak.
Bugnyár Zoltán ellen védett objektum ellen elkövetett bűncselekmény miatt nyomoztak.
A Fővárosi Közgyűlés november 1-jén védett épületté nyilvánította a Domus Áruházat, így nem bonthatják le az épületet, és a felújítás sem lehet ötletszerű.
Az V. kerületi Önkormányzat kezdeményezésére lekerült a védett épületek listájáról egy Harmincad utcában álló ház. A házban senki sem lakik, a tulajdonosai fejlesztéseket, átalakításokat emlegetnek. A civil szervezetek azonban attól tartanak, bontás lesz a vége.