Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#választások_2018

Vélemény Hont András

MOST

Nem arról akarok hallani, hogy mi lesz 2018-ban, ’19-ben, 2142-ben, hanem arról, hogy mi lesz holnap.

Itthon hvg.hu

A DK még lecsúszik, de Gyurcsányt kiköpnék

Lemondott miniszterelnök-jelölti ambícióiról Bajnai Gordon, aki hétfőn bejelentette: nyitott a közös listára a szocialistákkal, és kész bevonni az ellenzéki együttműködésbe „a valós társadalmi támogatottsággal rendelkező szervezeteket” – ami forrásaink szerint a DK-t jelenti. Ám az utolsó percben újrakezdett egyezkedés neuralgikus pontja, hogy mi lesz magával Gyurcsány Ferenccel, aki arra készül, hogy ellenzéki frakcióvezetőként győzze le Orbánt. Ám sem az MSZP-ben, sem az Együttben nem rajongnak azért, hogy felvegyék őt a közös listára.

Itthon hvg.hu

Orbán újabb kétharmadára is felkészül az ellenzék

Bár hivatalosan mindhárom baloldali párt a 2014-es győzelemre gyúr, a hvg.hu-nak több MSZP-s és DK-s forrás is megerősítette, hogy a pártoknál a vereséget is bekalkulálják, és a harc már a 2018-as posztokért, a Fidesz kétharmadának megakadályozásáért folyik. Ez egyben azt is jelenti, hogy a felek egymással vetélkednek „az ellenzék vezére” pozícióért.