Gatyamadzagjával fojtotta meg várandós élettársát, 15 évre börtönbe kerülhet egy nyírkátai férfi
A gyilkosság előtt meg is vágta a nő arcát.
A gyilkosság előtt meg is vágta a nő arcát.
A húszéves férfi a nő két kisgyermekét is rendszeresen bántalmazta.
A kutatók szerint jóval nagyobb a rizikó, mint ahogy eddig tudni lehetett.
Budakalásznál az édesapa hívta a mentőt, hogy a dugó miatt nem fognak időben beérni. Jöttek a rendőrök, és 11 perc alatt bent voltak.
Szokira-Orbán Sára férjéről keveset tudni, viszont két gyermeküket pont Orbán Viktor mutatta meg a nyilvánosságnak: velük ment húsvétkor kalácsért és sonkáért.
Aki idén lett anya, bukja a kedvezményt.
Csak a szerencsén múlt, hogy a kislány túlélte.
A lesifotósok egy kisebb csapata szaglászott a sztár háza körül.
Charlotte Bellist a szigorú járványszabályok miatt nem engedte be saját hazája, amikor visszatért volna Afganisztánból. A nő ezért úgy döntött, Afganisztánba repül barátjához, azonban Új-Zéland – a nagy nemzetközi visszhang közepette – úgy döntött, karanténba ugyan, de beengedik az országba.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy az anyák a placentán keresztül átadják a SARS-CoV-2 vírus elleni antitesteket a magzatnak.
Eddig kérdéses volt, hogy a várandósság idején beoltott édesanyák át tudják-e adni a védelmet a csecsemőiknek. A válasz igen, és ezt már kutatás igazolja.
Sajátos módszerrel próbálta modellezni az állapotos női test anatómiáját. Kísérletnek szép volt, de eredményessége kétséges.