Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#töredékszavazat

Itthon M. László Ferenc

A kétharmad erejének kitett Ab dönthet a Fidesz kétharmadáról

A Kúria után az Alkotmánybíróság (Ab) döntheti majd el, hogy megvan-e a Fidesznek a kétharmada. Az Együtt-PM ugyanis az Ab-hoz fordul, a testületnek pedig 3 napja lesz arra, hogy egy rendkívül bonyolult, Európában példa nélküli kérdésben döntsön. Ugyanis a még Áder János által kidolgozott rendszerben a győzteseknek is járnak plusz szavazatok, ami az ellenzéki párt szerint alkotmányba ütközik, így a választás végeredménye illegitim.

Itthon MTI

A második fordulóban már nem lehet töredékszavazatot szerezni

Az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában az a jelölt nyeri a mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapja, a többi jelöltre adott szavazatok már nem csúsznak fel az országos listákra, hanem "elvesznek", ellentétben az első fordulóval. Ott ugyanis töredékszavazatként hasznosulnak a vesztes jelöltekre leadott szavazatok, az országos listáról ezek alapján e jelöltek pártjai mandátumot kaphatnak.