Újabb 648 millió forinttal drágult a Budapest-Belgrád vasútvonal
A teljes büdzsé már bőven 700 milliárd fölött jár, de ismét „többletfeladatok merültek fel".
A teljes büdzsé már bőven 700 milliárd fölött jár, de ismét „többletfeladatok merültek fel".
Az emelkedő költségekre hivatkozva még 6,5 milliárd forint többletforrást biztosítanak erre a célra a jövő évi költségvetésben.
A nemzetközi sportverseny rendezésére 755 millió forint központi költségvetési többletforrást utalt ki a kormány.
A költségvetés belügyminisztériumi fejezetében több mint 30 milliárd forinttal léphetik túl a terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó kiadásokhoz szükséges keretet.
Négymilliárd forint többletforrást ad a kormány a Kaposi Mór Oktató Kórház fejlesztéseinek befejezéséhez – ezt Gelencsér Attila, Kaposvár fideszes országgyűlési képviselője mondta csütörtökön.
Összesen 17 milliárd forintnyi támogatási többletforrás biztosítását, és ezenfelül a helyi önkormányzatok támogatására további 3 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány – derül ki a Magyar Közlöny keddi számából.
Négymillió forint többletforráshoz jut a Fővárosi Cigány Önkormányzat. Erről szerdán 29 igen és 3 nem szavazattal döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Betegellátási feladataik elvégzésre összesen 255 kórháznak körülbelül másfélmilliárd forint többletforrást biztosít a Nemzeti Erőforrás Minisztérium – közölték hétfőn.
Csaknem 167 millió forint többletforráshoz jut a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság. Az erről szóló előterjesztést csütörtöki rendkívüli ülésén szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés.
Csaknem 167 millió forint többletforrást kaphat a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság a működőképességének megőrzésére, ha a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadja az erről szóló javaslatot.