A Nyugatiban is működik már a tranzitzóna
Mindhárom tranzitzóna megnyílt Budapesten, péntek délelőttől már a Nyugati pályaudvaron is ivókutakat, mosdót és zuhanyzót helyeztek üzembe a menekülteknek.
Mindhárom tranzitzóna megnyílt Budapesten, péntek délelőttől már a Nyugati pályaudvaron is ivókutakat, mosdót és zuhanyzót helyeztek üzembe a menekülteknek.
Átadták a ugyan a migránsoknak nyitott első tranzitzóna zuhanyozóját a Keleti pályaudvarnál, de az még nem üzemel, zárva tartják - hangzott el a TV2 Tények című műsorában.
Megnyílt az első, a migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett tranzitzóna a Keleti pályaudvar épülete előtti aluljáróban. A tranzitzónák kialakításával csökkentenék a migránsok jelenlétét a zónákon kívül.
Három tranzitterületet hoz létre a Fővárosi Önkormányzat a nagy budapesti pályaudvarok mellett, hogy az ide érkező migránsoknak legyen vizesblokkal felszerelt helyük a várakozásra. A Városházán a fővárosi szervek, a karitatív szervezetek, a rendészeti szervek, a MÁV és a menedékügyi rendszer fővárosi vonatkozásban érintett szerezetei egyeztettek a kialakult helyzetről.