Verekszenek a testvérek? Vilmos és Harry is csak olyan, mint mások
Az egyik szokásos kritikus pont a sógornő érkezése. Pozitívum, hogy a trónörökös és az öccse nem idegenkedik a terápiától.
Az egyik szokásos kritikus pont a sógornő érkezése. Pozitívum, hogy a trónörökös és az öccse nem idegenkedik a terápiától.
Lánytestvére van? Ön az idősebb? Netán középső gyerek? Az utóbbi évek vizsgálatai bizonyították, hogy nemcsak a szülő-gyermek viszony befolyásolja döntően a felnőttkori párkapcsolatok alakulását, hanem a testvérkapcsolatok gyerekkori történései is.
A testvérkapcsolatokat középpontba állító kutatások egyértelművé teszik, hogy az édestestvérek közötti viszony egyedi, sőt „varázslatos”. De mi van azokkal a testvérekkel, akik nem vér szerint kapcsolódnak egymáshoz? Egyáltalán lehet-e, tudnak-e úgy kötődni egymáshoz, mint a közös szülők gyerekei?
Akárhányadikként születtünk is a családba, bajban vagyunk. A sorrendből többek között meghatározható ugyanis, mennyire leszünk intelligensek, milyen esélyeink lesznek a munkaerőpiacon – legalábbis ez derül ki a számos népszerű pszichológiai cikkből. Szerencsére a tudományos diskurzus jóval árnyaltabb.
„A testvérkapcsolatokra is ugyanaz igaz, mint a személyiség alakulására: az egészséges fejlődéshez szükséges a minimális frusztráció” – mondja L. Stipkovits Erika, akinek a napokban jelenik meg Ölelni és ölre menni címmel új könyve a testvérekről. A klinikai szakpszichológussal többek között a gyerekkori testvérkapcsolat felnőttkori hatásáról, a rivalizálásról és a jó testvérek mítoszáról beszélgettünk.